A képviselők elutasítják az elnök rasszista és szexista megnyilvánulásait, ezért nem engednék, hogy a parlamentben beszéljen.
A címlaptól sokan kiakadtak, politikusok és német újságok is kritizálták.
Példátlan összefogást hozott az elnöki rendelet.
Abban az interjúban, amiben Trump elmondta, hogy Amerikában is sok a gyilkos.
Az amerikai elnök még mindig nehezen dolgozza fel, hogy letiltották a rendeletét.
Az amerikai elnököt sikerült rávenni arra, hogy részt vegyen a NATO vezetőinek májusi európai találkozóján.
A francia szélsőjobb arra számít, hogy legalább akkora meglepetést okoznak májusban, mint Trump tavaly novemberben.
Úgy látja, jobb inkább jóban lenni az oroszokkal, mint nem.
A fellebbviteli bíróság elutasította az igazságügyi minisztérium kérését.
Ismét előkerült az ágyravizelős dosszié, egy KGB-s főtiszt karácsonyi titokzatos halála és egy szeptemberi szivárogtatás. Megy a kombinálás, ezúttal a szankciók feloldását és a Rosznyeft eladását kötötték össze.
Elég kemény lesz, ha mindent vissza akarnak küldeni, ami a bevándorlóktól jött.
Az új elnök nem érti, miért szól bele a bíróság a jogrendszerbe. Az amerikai igazságügyi minisztérium szombaton fellebbezést nyújtott be a rendelet felfüggesztése ellen.
A pénteki vízumrendelet tapasztalatai alapján nehéz évek várnak az amerikai kormányzatra.
Az amerikai belbiztonság mindent visszaállít az eredeti állapotába.
Tisztázta, mit értett "Bowling Green-i mészárlás" alatt, amiről soha senki nem hallott, mert szerinte elhallgatta a sajtó. Csak éppen ilyen nem történt, ami viszont történt, azt nem hallgatta el a sajtó.