A nagyon zavaros történet főszereplője egy azonosítatlan nő és egy eltitkolt levél, ami állítólag arról szól, hogy Brett Kavanaugh még gimnazistaként szexuális bűncselekményt követett el.
„Ha valaki meghalt bármilyen okból, például öregségben, csak add meg őket a listára. Rossz politika. Imádom Puerto Rico-t!” – írja az amerikai elnök.
Ahogy öregszik, egyre bölcsebb és okosabb, így már meghallja a milliók szavát, akik szerint változást hozhatna, mondta a hat súlycsoportban is világbajnoki címig jutó bokszlegenda.
Ráadásul a titkosszolgálatok jelentései alapján szabná ki a büntetéseket.
John Boltont az háborította fel, hogy a bíróság vizsgálná amerikai katonák Afganisztánban elkövetett cselekedeteit.
Előző alkalommal a koreai diktátor jól átverte az amerikai elnököt, de mindegy, ez is hatalmas show lesz!
Mondja ezt az ember, aki állítólag egyetlen könyvet sem olvasott végig életében.
A New York Times információi szerint a tárgyalásokból végül nem lett semmi, de így is komoly hatása lehet a most napvilágra került információknak.
George Papadopoulos volt az, akinek egy kocsmai fecsegéséből az egész orosz beavatkozásos sztori kipattant. 14 napra mehet börtönbe, mert hazudott az FBI-nak.
A volt elnök szerint nem normális, ami a Fehér Házban zajlik.
A New York Times névtelen szerzője után nyomoz egész Washington. Hazugságvizsgáló, nyelvészeti szoftverek és bennfenteskedés: egy tökéletes politikai krimi forgatókönyve bomlik ki épp a szemünk előtt.
Pedig az egész vámbalhét azért robbantotta ki, mert ő a hiányt úgy értelmezte, hogy Kína és az EU pénzt lapátol ki az USÁ-ból. Ez amúgy nem így van, és így ellenlépései sem a remélt, hanem a valóban várható hatást váltották ki.
A New York Times névtelen szerzős cikke politikai bombát robbantott, és megjósolni sem lehet, mi lesz a történet vége.
Megnyugtat mindenkit, hogy azért vannak felnőttek a teremben, amikor az elnök dönt.
Bob Woodward egyszer már megbuktatott egy amerikai elnököt. Most azt írta meg, hogy próbálják Trump emberei megakadályozni, hogy az elnök valami nagy bajt okozzon.