Donald Trump

Szijjártó: Trump beiktatásával új dimenzióba, aranykorba léphetnek a magyar–amerikai kapcsolatok

A külügyminiszter szerint ezt több republikánus párti vezető is megígérte.

Herczeg Márk
POLITIKA

Reuters: Putyin hajlandó tárgyalni a tűzszünetről

De kizárja, hogy jelentős területi engedményeket tegyen, és ragaszkodik ahhoz, hogy Kijev mondjon le a NATO-tagságról. Több Kreml-közeli forrás is erről számolt be a brit hírügynökségnek.

Kaufmann Balázs
külföld

Volt pankrátort jelöl Trump oktatási miniszternek, az egészségbiztosító élére pedig Dr Ozt, a tévés orvost

Linda McMahon előbb kamuverekedett, aztán megalapította és vezette a legnagyobb pankrátorszervezetet, majd politikai pályára lépett.

Szily László
külföld

Az észt külügyminiszter szerint csapatokat kell küldeni Ukrajnába, ha megvalósul Trump békejavaslata

De a legerősebb biztonsági garancia a NATO-tagság lenne Kijev számára.

Botos Tamás
háború

Trump a hadsereget is bevetné az illegális bevándorlók kitoloncolására

A januártól hivatalba lépő elnök azt írta, nemzeti vészhelyzetet hirdetnek majd a bevándorlók miatt.

Benics Márk
külföld

Krekó Péter: Orbán még ilyen nemzetközi környezetben is túlmanőverezheti magát egy oroszbarát állásponttal

Változik a hozzáállás az ukrán háborúhoz, Orbán felvetései a „békéről” pár hónapja még abszurdnak hatottak, most már nem azok – mondja Krekó Péter. A Political Capital ügyvezető igazgatója úgy látja, Magyarország már nincs olyan páriaszerepben, mint korábban, de ettől még Orbánnak nincs igaza kezdettől fogva.

Windisch Judit
POLITIKA
Podcast

Orbán Krisztián: A neoliberális világrend véget ért, Amerika autokrácia vagy plutokrácia felé indulhat

A szabadság helyett a biztonság az új korszak kulcsfogalma. Szabályalapú világrend helyett birodalmi logika: Amerika gazdasági előnyökre váltja katonai erőfölényét. Az orbáni gazdasági semlegességgel ez sehogy sem jön össze. Ez az átrendeződés kicsit sem kedvez Európának, így nekünk sem. Podcastunk ingyenes verziója, szerkesztett leirattal.

Uj Péter
podcast

Trump hivatalba lépésére készülve beindultak az izmozások Ukrajna-ügyben

Biden állítólag engedélyt adott az ukránoknak amerikai rakéták használatára, a német kancellár felhívta Putyint, Erdogan béketervet csinált. Az oroszok pedig az egészre jól befeszültek, de Trump környezete is, mondván, nem kellene az új elnök hivatalba lépése előtt kirobbantani a III. világháborút.

Rovó Attila
külföld

Unokatestvére elhatárolódott az oltásellenes Robert F. Kennedy Jr. nézeteitől

Caroline Kennedy az Egyesült Államok távozó ausztrál nagyköveteként nyilatkozott újságíróknak.

Windisch Judit
külföld

A képviselőház republikánus elnöke szerint Trump jelöltjei „bomlasztók”

Trumpnak vannak tartalék tervei, ha a fő jelöltjei nem mennének át.

Windisch Judit
külföld

Trump leendő védelmi minisztere fizetett az őt szexuális erőszakkal vádló nőnek a titoktartásért

Pete Hegseth tagadja, hogy 2017-ben bántalmazta volna a nőt, a szexuális aktus szerinte kölcsönös beleegyezésen alapult.

Benics Márk
külföld

Két fideszes is részt vett Trump tavalyi gálavacsoráján, de miből?

Gál Kinga és Schaller-Baross Ernő azt állították, hogy nem az EU, hanem a Fidesz pénzén utaztak. A Transparency vizsgálódna.

Fődi Kitti
POLITIKA

Már Zelenszkij is arról beszél, hogy Trump elnöksége alatt gyorsabban véget érhet a háború

Trump győzelme után telefonon is beszélt a két vezető, Zelenszkij szerint semmi olyat nem hallott, ami ellentétes lenne az álláspontjukkal.

Székely Sarolta
külföld

Minden idők legfiatalabb sajtófőnökét nevezte ki Donald Trump

Leavitt már az első Trump-adminisztrációban is dolgozott.

Székely Sarolta
külföld

Lemond az USA legrégibb magazinjának főszerkesztője, miután fasisztáknak nevezte Trump szavazóit

Laura Helmuth az elnökválasztás után egy sor, azóta törölt bejegyzésben a „leggonoszabb, leghülyébb, legbuzgóbb” csoportnak és „fasisztáknak” nevezte a Trump-szavazókat.

Herczeg Márk
Média