Oh Canada, tette hozzá a tőle megszokott sokatmondó stílusban.
Kiakadtak, miután a megválasztott amerikai elnök azt mondta, hogy akár katonai lépésekkel is megszerezné a dán fennhatóság alatt álló Grönlandot.
A megválasztott amerikai elnök szerint csak egy mesterségesen meghúzott határ van a két ország között, amivel „alapvetően Kanadát védjük”.
Már nem egy nap alatt tenne békét, hanem legrosszabb esetben fél év alatt.
Musk Trump birtoka mellett él Floridában.
A Mexikói-öböl nevét Amerikai-öbölre változtatná.
A megválasztott amerikai elnök decemberben írt arról, hogy „a nemzetbiztonság és a világ szabadsága érdekében” az Egyesült Államok megvásárolná Grönlandot.
„Együtt, milyen nagyszerű nemzet lenne!!!!” – írta saját oldalán a leendő elnök.
A szerb vezetők, akárcsak Orbán, Trump győzelmére tettek. Belgrád a koszovói és a boszniai szerbek elszakadását bátorítja. Az USA fontos balkáni embere lehet a szerbekhez húzó Orbán Viktor. Jelentős szerepe lehet annak a Richard Grenell elnöki megbízottnak, aki Szijjártóval és Lavrovval együtt megkapta a szerb elnöktől a Szerb Zászló Rendjét.
Trump szerint nem léteznek azok a bizonyos névtelen források, és téves az is, hogy visszakozna a vámpolitikájában.
A tilalom 253 millió hektár óceánt érint.
Amerikai sajtóhírek szerint csak bizonyos ágazatokban vetnének ki komoly vámokat. A dollár gyengül, a forint erősödik.
Dokumentumfilmet néztek együtt, ott volt a leendő külügyminiszter is.
Jeff Bezost nem először kritizálják a saját lapjában, amiért feltételezések szerint fejet hajtott Trump előtt.
Egyelőre várat magára a mesterterv, ami 24 óra alatt véget vet a háborúnak.