Donald Trump

Az amerikaiak megpróbálták rávenni Nicolás Maduro egyik pilótáját, hogy árulja el az elnököt, majd amikor a férfi nemet mondott, kiposztolták a képét az X-re

Bár Bitner Villegas a poszt után napokra eltűnt, végül a venezuelai belügyminiszter dicsérte meg a hűségéért.

Molnár Kristóf
külföld

Jobboldali politikát csinál, mégsem utáltatta meg magát Brüsszelben

Giorgia Meloni már három éve kormányon van. Bár ez nekünk 15 év Orbán-kormány után meglepőnek tűnhet, Olaszországban ez már dobogós teljesítmény. De hogy lett a neofasiszta pártban karriert indító Giorgia Meloniból megbízható európai szövetséges? És hol látszik Orbán barátságának hatása?

Takács Lili
külföld

Donald Trump egy Japánban állomásozó hadihajón ígérte meg, hogy a kormánya nem lesz politikailag korrekt

Kampánybeszéd a USS George Washington fedélzetén, valamint két aláírt megállapodás az Ázsia-turné japán állomásának mérlege.

Takács Lili
külföld

Orbán Balázs: A Repubblica a saját értelmezését adta el idézetként

Orbán nem azt mondta az olasz újságírónak, hogy Trump hibát követett el, hanem azt, hogy magyar szempontból túl messzire ment a szankciókkal. Azóta már az olasz lap is átírta a vonatkozó kérdését.

Takács Lili
POLITIKA

Orbán: Ami késik, az jön

„Van, amikor numerálni kell, van, amikor meg ponderálni” – mondta a miniszterelnök a köztévének Rómában.

Herczeg Márk
POLITIKA

„Oroszország ne játszadozzon az Egyesült Államokkal” – Trump indulatosan reagált az orosz csodafegyverre

Putyin vasárnap jelentette be, hogy sikeresen tesztelték az atommeghajtású robotrepülőt, amelyről azt állítják: képes áttörni bármilyen védelmi pajzsot.

Haász János
külföld

Orbán: Trump hibát követett el a szankciókkal, majd beszélek vele, hogy visszavonja azokat

Orbán jövő héten tárgyal Trump elnökkel Washingtonban.

Windisch Judit
POLITIKA

Trump kijelentette, nem indulna alelnöknek 2028-ban

Az egyik elmélet szerint ezzel lehetne megkerülni az elnöki ciklusok korlátozását. Azt viszont továbbra is lebegteti Trump, hogy elnöknek indulna-e.

Keller-Alánt Ákos
külföld

TikTok: közel a megállapodás az amerikai részleg eladásáról

Csütörtökön már jóvá is hagyhatja az eladást Donald Trump és Hszi Csin-ping.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Trump 10 százalékponttal emeli a kanadai importvámokat egy reklám miatt

A kanadai reklámba Ronald Reagan 1987-es beszédét vágták be, melyben a vámok káros hatásáról beszélt.

Keller-Alánt Ákos
gazdaság

Trump legnagyobb kritikusa megerősítette: gondolkodik a 2028-as induláson

Gavin Newsom, Kalifornia kormányzója az első demokrata politikus, aki új stratégiával száll szembe Trumppal.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Megvannak a kínai-amerikai kereskedelmi megállapodás keretei

Várhatóan a TikTokról is megegyeznek majd a csütörtöki tárgyaláson.

Fődi Kitti
külföld

Gyerekek is megsérültek a Kijevet ért légitámadásban

Trump továbbra is frusztrált, hogy bár jókat beszélget Putyinnal, az folytatja az ukránok bombázását.

Bódog Bálint
háború

Megvan a titokzatos milliárdos, aki 130 millió dollárt adományozott az amerikai katonák fizetésére

A 83 éves Timothy Mellon régi milliárdoscsalád örököse, egyszer ellopatott egy helyi hírességnek számító tengerparti sziklát, mert zavarta, hogy apálykor sokan mennek el megnézni azt a háza közelében.

Szily László
POLITIKA

Trump szívesen találkozna Kim Dzsong Unnal

Mint elmondta, „remek kapcsolata volt” Észak-Korea diktátorával.

Jelinek Anna
külföld