Donald Trump

Grönlandi különmegbízottat nevezett ki Trump

„Megtiszteltetés számomra, hogy dolgozhatok Grönland Egyesült Államokhoz csatolásán” – mondta Jeff Landry, Louisiana kormányzója. A kinevezés felháborodást váltott ki Dániában és Grönlandon is.

Benics Márk
külföld

Az amerikai igazságügyi minisztérium újra elérhetővé tette az Epstein-aktákból eltávolított, Trumpot ábrázoló fotót

A minisztérium közlése szerint a képet a New York-i szövetségi ügyészek jelölték meg, mert felmerült a gyanú, hogy Epstein áldozatait ábrázolhatja.

Jelinek Anna
bűnügy

Trump vámjai miatt 14 százalékkal esett vissza a német autóexport az Egyesült Államokba

A német iparon belül ez az ágazat jött ki a legrosszabbul a kereskedelmi háborúból.

Benics Márk
külföld

Üldözőbe vett egy újabb venezuelai olajszállítót az amerikai parti őrség

Állításuk szerint szombat késő este közelítették meg a szankciók alatt álló hajót, de az nem engedte magát átvizsgálni, és továbbhaladt.

Benics Márk
külföld

Reuters: Az amerikai hírszerzés szerint Putyin továbbra sem tett le az egykori szovjet blokk feletti befolyásról

Trump és tárgyalói nem beszélnek erről, de a saját hírszerzésük állítólag tisztában van vele, melyek Putyin valódi céljai.

Urfi Péter
külföld

Magyarázat nélkül eltűnt 16 fotó az Epstein-aktákból, az egyiken Trump is szerepel

Hibát hibára halmoz a számára talán legkellemetlenebb ügyben a Trump-kormányzat.

Urfi Péter
külföld

Az USA lefoglalt egy újabb olajszállító hajót, Venezuela szerint ez egyszerű lopás

Trump egyre keményebben szorongatja Madurót, a tartós blokád az olajárak emelkedéséhez vezethet.

Urfi Péter
külföld

Az Egyesült Államok megtorló csapásokat mért az Iszlám Államra Szíriában

„Ez nem egy háború kezdete – ez a bosszú kinyilvánítása” – mondta Pete Hegseth védelmi miniszter.

Jelinek Anna
külföld

A legfontosabb dokumentumok hiányoznak a nyilvánosságra hozott Epstein-aktákból kongresszusi képviselők szerint

Az előzetes várakozásokhoz képest Donald Trumpról feltűnően kevés kép és információ szerepelt a most nyilvánosságra hozott dokumentumokban.

Jelinek Anna
külföld

Trump rendeletbe foglalta, hogy a NASA-nak 2028-ig embert kell küldenie a Holdra

2030-ig pedig „meg kell építenie egy állandó holdbázis első elemeit”.

Bábel Vilmos
külföld

Már több mint száz ember halt bele Trump venezuelai hadjáratába

A kabinetfőnöke azt mondta, Trump addig robbantgatja a hajókat, amíg Maduro elnök le nem mond.

Bódog Bálint
külföld

Trump felfüggeszti a zöldkártya lottó programot a Rhode Island-i egyetemi lövöldözés miatt

A gyanúsított egy portugál állampolgár, aki a vízumlottó programon keresztül érkezett az országba.

Bódog Bálint
külföld

Orbános fegyverpénz amerikai módra: Trump minden katonának 580 ezer forintnak megfelelő egyszeri juttatást ad

A juttatás, amit Trump „a harcosok jutalmának” nevezett, még karácsony előtt megérkezik a 2,45 millió amerikai katonához.

Székely Sarolta
gazdaság

Zelenszkij: Legkésőbb az év végéig szükségünk van a befagyasztott orosz vagyonnal kapcsolatos döntésre

Az ukrán elnök szeretné, ha az amerikaiak nagyobb nyomást helyeznének az oroszokra.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Távozik az FBI helyettes igazgatója, Dan Bongino

Trump szerint inkább a podcast műsorára akar koncentrálni.

Fődi Kitti
külföld