A vádirat szerint Trump többek között a floridai villájának fürdőszobájában tartott szupertitkos dokumentumokat arról, hogyan készül az amerikai hadsereg egy esetleges támadásra.
A minden bizonnyal hamis képeken Trump csókolgatja Anthony Faucit, a volt járványügyi főtanácsadót.
A volt amerikai elnök rögtön kijelentette, hogy ártatlan.
Az, hogy tájékoztatták Trumpot az eljárásról, világossá teszi, hogy Jack Smith ügyész vizsgálata nem a körülötte lévő emberek, hanem Trump tetteire összpontosít.
Chris Licht egyéves vezetése alatt több nagy hibát is elkövetett, hozzá kötődik a májusi botrányos Donald Trump-interjú is.
Donald Trump egykori alelnöke sokáig lojális volt az elnökhöz, aztán a Capitolium ostroma után kihátrált mögüle.
Párttársai ki is borultak azon, hogy egy tömeggyilkos diktátort ünnepel a republikánus elnökjelölti verseny esélyese.
Az Oath Keepers szélsőjobboldali szervezetet jegyző Stewart Rhodes a bíróságon azt mondta, ő és Donald Trump is politikai foglyok.
Hitlerrel, Sorossal és a Sátánnal gúnyolja republikánus riválisát Donald Trump, majd azt üzeni neki, megcsókolhatja az elnöki seggét.
Florida kormányzóját tartják a messze legnépszerűbb Trump legesélyesebb vetélytársának.
A viasz Tóth Gabi még nem készült el, és sajnos Orbán Viktor sem kapott szobrot, pedig Donald Trump és Hszi Csin-ping között elég nagy a hely.
A magyar miniszterelnök szerint az ukránok nem nyerhetnek a harcmezőn. A svédekkel borzalmas a politikai kapcsolat. Csetbot-üzemmódba kapcsolt a katari gazdasági fórumon.
Saját ügyvédje írt neki erről figyelmeztetést tavaly, miután a bíróság beidézte a Fehér Házból elvitt iratokat.
Egy éve csatároznak a floridai kormányzóval, miután a Disney bírálta a szexuális felvilágosítást és a genderoktatást korlátozó floridai törvényt.
Így elkerülhetik, hogy nyilvános tárgyaláson taglalják, milyen szerepet játszhatott a bank a szexuális ragadozó bűntetteiben.