A bíró bár „visszataszítónak” nevezte a CNN kijelentéseit, szerinte „véleményt”, nem pedig „tényt” fogalmaztak meg.
Már 34 vádponttal áll szemben a volt elnök.
Hunter Bident adócsalással és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolják.
Ez lenne a harmadik alkalom, hogy bíróság elé kell állnia.
Miután azt mondta az Elle egykori szerkesztőjére, E. Jean Carroll-ra, hogy „nem is az esete”.
Saját gyerekeit politikai célokra felhasználó kampányvideóban Casey DeSantis azt mondja, férje megvédi az amerikaiak gyerekeit attól, hogy bárki politikai célokra használja fel őket.
Az amerikai exelnök azt akarja, hogy ne haljon meg több ember „emiatt a nevetséges háború miatt”.
A volt amerikai elnököt májusban, egy polgári perben bűnösnek is találták, mert szexuális zaklatta E. Jean Carrollt.
Arról beszél, hogy elnökként feloldhatta volna a titkosítást, de most már nem teheti meg.
Aileen M. Cannon épphogy teljesítette a bírói kinevezés minimumfeltételeit, amikor a választást már elbukó Trump egy életre bíróvá nevezte ki. Életében összesen négy pert vezetett, de már volt egy annyira elfogultan Trumpnak kedvező ítélete, hogy azt a felsőbb bíróságnak kellett megsemmisítenie.
A volt elnököt 37 rendbeli szövetségi bűncselekménnyel vádolták meg.
Trumpista bíró, rendőrhegyek, 37 vádpont, elvileg akár több száz évnyi kiróható büntetés: kezdődik Donald Trump pere, ami nagy hatással lehet a következő elnökválasztásra is.
Néhány rajongója köszöntötte a városban.
Pedig William Barr miniszterként még arra is hajlandó volt, hogy Robert Mueller különleges ügyész jelentésének tartalmát alaposan átértelmezve mosdassa a főnökét.
Ellensúlyozni akarják Kína befolyását.