Merkelt már nem zavarja, hogy az amerikaiak az ő mobilját is lehallgatták.
Abe Sindzó japán kormányfővel tárgyalnak csütörtökön.
Nem röhögni, ez egy valódi hír!
Még be sem iktaták, máris tiltakoznak a viselkedése miatt.
Stephen Bannonnál talán senki nem tett többet Donald Trump elnökké választásáért. Most nyilvánosságra került egy 2014-es eszmefuttatása, ami kijelölheti, merre mozdul Amerika a következő négy évben.
Trump és a brexit hatására már rengetegen beszélnek igazságon túli világról 2016-ban. A kifejezés előzte a bohócfóbiát és az alt-rightot is.
A republikánus politikus közleményében gyakorlatilag gyilkosnak nevezte az orosz elnököt.
Egyre több a hasonló botrány, a múlt héten egy tanárnőt is felmentettek, mert rasszista megjegyzést tett Obamára és feleségére.
Obama ebből azt a következtetést vonta le, hogy több időt kell Trumppal töltenie.
Charlie Beck szerint ez nem a rendőrei dolga.
A leköszönő elnöknek még akkor szervezték meg a kedden kezdődő körútját, mikor biztos látszott Hillary Clinton győzelme.
Trump a kampánya alatt végig kritizálta a NATO-t, de Obama szerint ez csak szájkarate volt.