Bár innen nézve ez már-már hihetetlen, de Netanjahu inkább mérsékeltnek számít az izraeli belpolitikában. Pártja és kormánya jobbszárnyának megfékezéséhez meg jól jött, hogy az ellenséges demokrata kormányra mutogathatott. Felkészül: Orbán Viktor.
Miután a szereplők üzentek Mike Pence-nek, a Broadway-musical lett az amerikai politika új csatatere. Egy magányos harcos pedig revansot is vett.
A magyar kormány 2014 őszén még elfogadhatatlannak tartotta az idegenellenes konferenciát. Az akkor letartóztatott Richard Spencer az alt right meghatározó alakja, ami Donald Trump győzelmével eljutott a csúcsra.
Külpolitikai hír: Trump szerint hékás, de Baldwin szólt, hogy héló, héló, héló.
Legalábbis szerinte elég akkor pánikolni, amikor a megválasztott elnök már csinált is valamit, nem csak beszélt.
Leendő alelnökének beszóltak a színpadról a Broadwayn.
Jonathan Greenblatt elmondása szerint zsidó közösségként fájdalmas emlékeik vannak arról, mi történt, amikor őket regisztrálták és jelölték meg.
Sarka Kata még májusban mesélt erről Kasza Tibinek.
Biztos, ami biztos, egy Go Trump feliratis rákerült.
Michael T. Flynn a szélsőséges iszlamisták ellen Putyinnal is összefogna, de még ennél is veszélyesebbnek tűnnek összeférhetetlen üzleti megbízásai. Nem véletlen, hogy olyan posztra jelölték, amihez nem kell a törvényhozás hozzájárulása.
El kell takarítani az útból a nem is olyan régi átverés nyomait. Trump amúgy megveti a peren kívül megállapodó üzletembereket, most mégis erre készül.
Most már tetszik nekik Obama atomalkuja Iránnal.