A japán cégnek persze eszében sincs leállítani az egymilliárd dolláros építkezést.
Azt már tudjuk, hogy az érzelmek fontosabbak a politikában, mint a szakértelem. De lehet, hogy ennél is súlyosabb a helyzet: az új populisták nem inkompetenciájuk ellenére nyernek, hanem éppen annak köszönhetően. A Harvard két kutatója szerint a szavazók az árulástól félnek.
Oroszul beszélő, moszkvai hivatali időben dolgozó hackerek célzottan Oroszország ellenségeit támadták. Donald Trump mégse érdeklődik túlzottan.
"A Twitter-külpolitika iránti mániás elköteleződés nemkívánatos" - írják.
És mivel ez szövetségi területen történik majd, bűncselekményt követnek el.
Ezzel akarják jelezni, hogy bizalmat szavaztak Trump gazdaságpolitikájának.
De azért örülne, ha a kínaiak segítenének neki abban, hogy ez tényleg ne következzen be.
Mármint az indonéz elnökválasztáson.
A Rosszija légitársaság különleges különgépet küldött értük és családtagjaikért.
Azt is ígérte, hogy kedden vagy szerdán eddig ismeretlen részleteket közöl a demokraták szerverének megtámadásáról. "Nem biztos, hogy az oroszok voltak"- mondta.
És levélben kérte Trumpot, hogy elnökként ne engedjen az oroszoknak, és segítsen megvédeni Ukrajnát.
Putyin pénteken jelentette be, hogy megválaszolatlanul hagyja 35 orosz diplomata kiutasítását.
A kínai Shanxi tartomány egyik bevásárlóközpontja előtt fogadja a vendégeket.