Legalábbis abban, hogy a helyes dolgot teszi világpolitikai ügyekben. A G20 legtöbb országában így vannak ezzel – derült ki a Pew közvélemény-kutatásából.
Fél évet kellett várni erre, de varsói látogatásán egyértelműen elkötelezte magát az észak-atlanti szerződés kölcsönös védelmi garanciáinak betartása mellett.
Miközben a magyar kormány még egy miniszteri szintű találkozót se tudott eddig kibulizni, Trump Varsóban még a horvát elnökkel is tárgyalt, délutáni beszédében pedig Lengyelországot méltatja majd Európa biztonságának őreként a bevándorlással szemben. Viszont garanciát vállalt Közép- és Kelet-Európa biztonságára.
Mi járhatott a fejében?
Walesával szemben a lengyel kormány aktív lejárató kampányt folytat. Ők azt szeretnék, inkább Lech Kaczynskit éltesse a Lengyelországba látogató amerikai elnök.
Piros szirénák, válságtanácskozás a magyar külügyben.
Szerda este összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa is az észak-koreai ballisztikus rakétakísérlet miatt.
A szervezők azt állítják, hogy 75 országból érkeztek pályaművek, de ez valószínűleg azért nem igaz.
A friss észak-koreai rekétatesztre reagált az elnök, aki szerint Kína végre odaléphetne, hogy vége legyen végre ennek az egész hülyeségnek.
Azt nem lehet mondani, hogy az amerikai elnök nem teszi oda magát, ha valami foglalkoztatja. Az már más kérdés, hogy mi tudja foglalkoztatni.
Elsőre furcsa lehet, mit keres ott hamarabb, mint mondjuk a régi szövetséges briteknél, de bőven van indoka.
Az elnök szerint hiába próbálják megállítani a lapok, magukat járatják csak le.