Donald Trump

Paranoia, őrület és hátbadöfések: a Trónok harca sehol sincs a Fehér Házhoz képest

Az eddiginél is hevesebb háború tört ki Trump tanácsadói között, miközben senki nem tudja, az elnök végül melyik tábor mellett fog dönteni.

Horváth Bence
külföld

A Ku-Klux-Klan volt vezetője megköszönte Trumpnak, hogy „elítélte a baloldali terroristákat”

Eközben híres írók bosszankodnak a Twitteren, hogy az elnök miért úgy reagált a Charlottesville-ben történtekre, hogy a baloldal is erőszakos volt, és mindkét oldal felelős.

Herczeg Márk
külföld

Trump szerint a baloldal is erőszakos volt Charlottesville-ben, és mindkét oldal felelős a történtekért

Az elnök azért várt ilyen sokáig a hivatalos megszólalással, mert meg akarta ismerni a tényeket.

Czinkóczi Sándor
külföld

Egymás után fordítanak hátat Trump ipari tanácsadói, amiért nem hajlandó határozottan elítélni a rasszista erőszakot

A Merck, az Intel és az Under Armour CEO-ja is távozott az elnöki testületből.

Rényi Pál Dániel
külföld

A kínai állami média szerint Trump ma megmérgezheti a kínai-amerikai viszonyt

A kínai pártlap már nyíltan a helyzet elromlásával fenyegetőzik.

Horváth Bence
külföld

Árulókat sejt a Fehér Házban Trump kirúgott kommunikációs guruja

Anthony "The Mooch" Scaramucci szerint a stábban többen az elnök ellen dolgoznak.

Rényi Pál Dániel
külföld

Németh Szilárd levonta a charlottesville-i neonáci erőszak tanulságait: liberálfasizmus söpör végig a világon

Egy ország várta már a virginiai erőszak megfejtését, vasárnap délután végre megérkezett.

Rényi Pál Dániel
elmebaj

Trump tényleg elkezdheti a kereskedelmi harcot Kína ellen

Napokon belül bejelenthet egy vizsgálatot, amit Kína biztosan provokációnak fog tekinteni.

Horváth Bence
külföld

Donald Trump katonai akcióval fenyegette meg Venezuelát

Észak-Koreának pedig azt üzente, hogy ha bármi történik az amerikai területekkel, nagyon nagy bajba kerülhet.

Czinkóczi Sándor
külföld

Trump: „Csőre töltöttünk”

Az amerikai elnök Twitteren üzente meg Észak-Koreának, hogy döntsenek bölcsen.

Horváth Bence
külföld

Gorka Sebestyén doktori címe miatt a Corvinus Egyetemet becsmérli a Rolling Stone

Trump tanácsadójának szakmai múltját szedte szét az amerikai lap, bőven jutott pofon a budapesti egyetemnek is.

Horváth Bence
külföld

Trump megköszönte Putyinnak, hogy amerikai diplomatákat utasítottak ki Oroszországból

Az amerikai elnök szavait elég rosszul fogadták az amerikai külügyminisztériumban.

Horváth Bence
külföld

Most akkor Trump tényleg porig bombázza Észak-Koreát? És mi van, ha mégsem?

Nem lesz ennek jó vége. Trump lehetetlen helyzetbe manőverezte magát, amikor soha nem látott pusztítással fenyegetőzött. Észak-Korea még atombomba nélkül is képes lemészárolni néhány millió embert, ha pedig Trump fenyegetése blöffnek bizonyul, a fél Közel-Kelet atomfegyverkezésbe kezdhet.

Király András
külföld

Trump úgy érzi, nem volt elég kemény Észak-Koreával szemben

Ezért esze ágában sincs visszavenni.

Herczeg Márk
külföld

Trump szülőháza végre felkerült AirBnb-re

Egy éjszaka majdnem 200 ezer forint, de akár 20 ember is elfér, és jár a házhoz egy papírmasé Trump is.

Horváth Bence
külföld