Donald Trump

Az amerikai titkosszolgálatok már tudják, hogy kik adták ki a Wikileaksnek a hackelt leveleket

Állításuk szerint Putyin utasítására cselekvő orosz tisztviselők voltak, közvetítőkön keresztül. Az oroszok szerepét lehallgatott beszélgetések is igazolják.

Király András
külföld

Gyengülő Merkel és elszabaduló Észak-Korea az idei év legnagyobb veszélyforrásai között

2017 kockázatelemzése szerint Kínára, Trumpra és a Közel-Keletre is érdemes odafigyelni idén.

Horváth Bence
Külföld

Trump önmagát istenítve, kiscsoportos stílusban szállt be Arnold Schwarzeneggerbe

Az üzenet lényege: Bibibi, nekem nagyobb fütyim van, mint a Terminátornak. Az ilyen óvodás twitek miatt lehet annyira kedvelni a megválasztott elnököt.

Szily László
INTERNET

Trump egy nappal karácsony előtt rúgta ki Colleen Bellt

Az új elnök minden politikai alapon kinevezett diplomatát visszahívott.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Trump most a Toyotát fenyegeti vámokkal a mexikói fejlesztések miatt

A japán cégnek persze eszében sincs leállítani az egymilliárd dolláros építkezést.

Botos Tamás
gazdaság

Vannak szavazók, akik kifejezetten igénylik az inkompetens politikusokat

Azt már tudjuk, hogy az érzelmek fontosabbak a politikában, mint a szakértelem. De lehet, hogy ennél is súlyosabb a helyzet: az új populisták nem inkompetenciájuk ellenére nyernek, hanem éppen annak köszönhetően. A Harvard két kutatója szerint a szavazók az árulástól félnek.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Bizonyítékot akarsz, hogy tényleg az oroszok hackelték meg a Demokrata Pártot? Akad bőven

Oroszul beszélő, moszkvai hivatali időben dolgozó hackerek célzottan Oroszország ellenségeit támadták. Donald Trump mégse érdeklődik túlzottan.

Király András
külföld

A kínai állami hírügynökség eltanácsolta Trumpot a Twitter-diplomáciától

"A Twitter-külpolitika iránti mániás elköteleződés nemkívánatos" - írják.

Magyari Péter
külföld

4200 füves cigit osztanak ki Washingtonban, hogy Trump beiktatási beszéde alatt, 4 perc 20 másodpercnél egyszerre rágyújtsanak

És mivel ez szövetségi területen történik majd, bűncselekményt követnek el.

Herczeg Márk
külföld

Clintonék végül elmennek Trump beiktatására

Haszán Zoltán
külföld

A Ford Mexikó helyett Michiganben épít gyárat

Ezzel akarják jelezni, hogy bizalmat szavaztak Trump gazdaságpolitikájának.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Trump szerint Észak-Koreának sosem lesznek olyan atomfegyverei, amivel el tudnák érni az Egyesült Államokat

De azért örülne, ha a kínaiak segítenének neki abban, hogy ez tényleg ne következzen be.

Czinkóczi Sándor
külföld

Donald Trump indonéziai üzlettársa 2019-ben indulna az elnökválasztáson

Mármint az indonéz elnökválasztáson.

Sarkadi Zsolt
külföld

Hazarepültek Amerikából a kiutasított orosz diplomaták

A Rosszija légitársaság különleges különgépet küldött értük és családtagjaikért.

Király András
külföld

Trump: Egyetlen számítógép sem biztonságos, tessék futárral küldeni

Azt is ígérte, hogy kedden vagy szerdán eddig ismeretlen részleteket közöl a demokraták szerverének megtámadásáról. "Nem biztos, hogy az oroszok voltak"- mondta.

Magyari Péter
külföld