Donald Trump

Trump megilletődött Merkeltől

Az amerikai elnök megint úgy viselkedett mint, aki nem tudja, hogy mi a dolga.

Botos Tamás
külföld

Soros: Én is migráns vagyok

Az amerikai filantróp a New York Times-ban szólalt fel a gyűlöletet szító trumpi menekültpolitika ellen.

Rényi Pál Dániel
politika

A szenátusi bizottság szerint semmi nem utal arra, hogy tényleg lehallgatták volna a Trump Towert

Republikánus politikusok sem gondolják azt, hogy Trump igazat állított volna.

Horváth Bence
külföld

Az amerikai sajtóban arról írnak, hogy a Trump-tanácsadó Gorka Sebestyén a Horthy alapította Vitézi Rend tagja

Ha ez így van, lehet az USA-ba se engedhették volna be. Gorka szerint szó sem igaz ebből.

Horváth Bence
külföld

Rendesen nekirontott a McDonald's Trumpnak, de elmondásuk szerint csak feltörték a Twitterjüket

Aha.

Horváth Bence
külföld

Trump újraírt beutazási tilalmát is felfüggesztette a bíróság

Egy hawaii szövetségi bíró, Derrick K. Watson szerint "egy éppeszű, objektív megfigyelő" még az új rendeletben is meglátja, hogy azt semleges megfogalmazásai ellenére diszkriminatív szándékkal alkották.

Király András
külföld

Trump kb. 30 százalékkal megvágná az amerikai külügyminisztérium és a környezetvédelmi minisztérium költségvetését

Herczeg Márk
külföld

Trump természetesen kiborult azon, hogy Snoop Dogg az új klipjében egy játékpisztollyal rálő egy bohóc-Trumpra

Herczeg Márk
külföld

Kiszivárgott két oldal Trump eltitkolt adóbevallásából

Az elnöknek nagy veszteségeket kellett leírnia a kaszinói miatt.

Czinkóczi Sándor
külföld

Trump a felére vágná az ENSZ programjainak amerikai finanszírozását

Kell a pénz a hadseregre.

kasnyikm
külföld

Trump volt tanácsadói nagyvállalatoknak ígérik, hogy kezelik a Trump Twitteres ámokfutásaiból eredő kockázatokat

Senki nem szeretné, hogy Trump rájuk rontson Twitteren, szóval kezelni kell a twitterkockázatot.

kasnyikm
gazdaság

Trump szóvivője szerint Trump nem arra gondolt, hogy Obama lehallgatta őt, amikor azt írta, hogy Obama lehallgatta őt, mert idézőjelbe tette a lehallgatást, és akkor az már mást jelent

Közben az elnök tanácsadója meg arról nyilatkozott, hogy mikróhullámú sütőkön keresztül is történhetett a lehallgatás. Ez ma az Egyesült Államok.

Sarkadi Zsolt
külföld

Az egyetlen kérdés, hogy Trump miért talál ki ilyet

A jövő hét elejére tisztázhatja az amerikai törvényhozás Obamát Donald Trump minden bizonyítékot nélkülöző vádjai alól.

Király András
külföld

Hogy, hogy nem, Trump egyik szövetségese nagyot nyert a New York-i szövetségi ügyész kirúgásával

Preet Bharara éppen Rupert Murdoch Fox News-a ellen állított össze komoly következményekkel járó ügyet.

Király András
külföld

Tíz év börtönt kaphat a kaliforniai fiatal, aki átmászott a Fehér Ház kerítésén

Jonathan Tran a vád szerint veszélyes fegyver birtokában mászott be az elzárt területre.

Király András
külföld