Az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke szólott.
A támaszpont felállítása esetén Moszkva megelőző lépéseket fog tenni katonai és technikai téren – fenyegetőzött Alekszandr Grusko.
Kicsit túlértékelte a kétéves teljesítményét.
Minden címlapon az villogott, hogy az amerikai igazságszolgáltatás második embere a Fehér Házba tart. Ha az elnök kirúgja, azzal történelmet ír.
4800 kilométer.
A lengyelek nagyon szeretnék, ha az amerikai hadsereg az országukba telepítene egy dandárt. Trump nem rajong az ilyesmiért, de amikor Andrzej Duda benyögte, hogy róla neveznék el a bázist, hirtelen nagyon fontos lett neki Lengyelország biztonsága.
Az olaj- és gáztermelő vállalatoknak ezentúl nem kell megakadályozniuk a metánszivárgást a kitermelőhelyeken. A cégek jól jártak, a világ nem.
Toad így néz ki, ha valaki nem tudná.
Pedig Lengyelországban éppen az orbáni forgatókönyv szerint verik szét a jogállamot.
Olyan iratokét, amiket az ügyben, illetve ne finomkodjunk, Trump ügyében vizsgálódó ügyészek a folyamatban levő nyomozás érdekében nem kívántak nyilvánosságra hozni. Trumpnak ehhez elnökként joga van.
Még 15 éves korában támadta meg egy buliban.
Pont 10 éve kezdődött a gazdasági válság, ami megrengette a világot. Mostanra jól látszik, hogy ennek a történetnek még egyáltalán nincs vége: alaptételek dőltek meg, a pénzügyi válságból pedig politikai káosz lett.
Fehérházi források szerint az utolsó finomítások zajlanak, mielőtt Trump hivatalosan is bejelenti a kereskedelmi háború komoly eszkalálódását.
Paul Manafort együttműködése az oroszügyi nyomozás eddigi legnagyobb történése lehet, és egy rémálom kezdete Trump számára.
Paul Manafort együttműködik a különleges ügyésszel.