A volt amerikai elnök állva tapsolta meg a fideszes hegedűst.
"Nem haboznék" - mondta Putyin és Orbán balkáni szövetségese a szerb TV Trvában.
Ez az első amerikai bírósági döntés, ami kimondja, hogy az elnökök ellen ugyanúgy lehet büntetőeljárást indítani, mint bármely más állampolgár ellen.
Kártérítést követel, amiért szerinte politikai nézetei miatt távolították el.
Ennél szebben nem is lehetne visszatérni a Capitoliumba.
Trump szerint Orbán szerint Obamának le kéne mondania Trump javára, mert az észak-koreaiak félnek Trumptól.
Kirívó eset, a Vatikán felszólítására nem mondott fel, ezért el kellett bocsájtani.
A volt amerikai elnök továbbra is bosszúhadjáratnak tartja az ellene indított polgári pert.
Nem a nagyvárosoknak köszönheti a sikerét a lengyel ellenzék, sokkal inkább annak, hogy növekedni tudott a legkisebb településeken, ahol a kormánypárt támogatottsága a magasabb részvételi arány ellenére is megrekedt.
Egy, a polgárháború idejéből származó jogszabályra hivatkozva akadályoznák meg a korábbi elnök indulását Coloradóban.
A hatalmas népvezér és lángelme legutóbb még azt mondta, hogy Orbán a török elnök.
Azt mondta, ez most nem az ő ideje.
A 2020-as elnökválasztási vereség után Trumpot arra buzdította, hogy „folytassa a harcot”. A megválasztása nagy siker a republikánusok jobboldali szárnyának.
Így örül egy igazi rajongó.
Pedig milyen jóban vannak!