Soha ne politikustól kérj tuti tippet. A választási kampányban rögzítettük a politikusok tuti tippjeit. Magyar Péter ebben is a legprofibb volt, mert direkt alábecsülte a pártját. A többiek mertek nagyot álmodni, és ami az igazán nagy baj: ezt ki is mondták.
A Momentum kiesett az EP-ből és a fővárosi közgyűlésből is.
Fekete-Győr András bejelentette, újraindul az elnöki posztért.
Az adatokból azt a következtetést vonták le, hogy szükség van a liberális értékek képviseletére.
A Momentum listavezetője szerint a Békemenet mélypontja volt, amikor a hatalom parancsára gyerekszínészekkel játszattak el egy kampányszíndarabot.
Ilyen pillanatokat az Orbán-rendszerben még nem láthattunk a köztévében.
Deutsch Tamás robot-üzemmódban asszisztálta végig, ahogy egyenként átgázol rajta a komplett ellenzék. Értelmes vita nem alakult ki a csütörtök esti köztévés EP-vitán, de így is akadtak tanulságok.
Köztévés körülmények között vitáznak a csúcsjelöltek, többen meg akarják tagadni az előre lefektetett szabályokat, a nagyobb pártok pedig a Várkert Bazárhoz hívják híveiket.
Három ellenzéki főnök pályázik EP-tagságra. 2022-ben a pártjaik elsöprő vereséget szenvedtek, most mégis újra eltávozást kérnek a rendszerváltást álmodó választótól. Sok mindent érthetővé tesz ez Magyarország sorsáról.
A párt szerint kabaréba humoristát kell küldeni.
A miniszterelnök szerint „nincs elég fehér keresztény ember Európában”.
„A Momentum nem bűnben fogant, hanem a rendszer és az oligarchák ellen hozták létre hazaszerető, liberális fiatalok.”
A Partizánban tartják az első EP-listavezetői vitát, Donáth Anna, Dobrev Klára, Le Marietta és Toroczkai László részvételével. A két legnagyobb név azonban nem vállalta a részvételt.
Magyar Péter színrelépése talán ezt a pártot tépázta meg leginkább.
Donáth Annával, Soproni Tamással és Cseh Katalinnal tartott kampánynyitót a párt, amit az egyik legjobban fenyeget Magyar Péter színrelépése. A kincstári optimizmus már adott, a lendület viszont még hiányzik a kampányhoz.