A dohányáru meg 10 százalékkal.
Most egy szennyezett kút dobta meg 200 millió forinttal a költségeket.
Mi lesz, ha már építeni is elkezdik a rendkívüli épületet?
Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben.
A tavalyi árhoz képest 141 százalékkal kerül többe például az alma és az őszibarack.
Éves összehasonlításban az élelmiszerek ára 7,6 százalékkal nőtt. Pedig az üzemanyagok ára a durván visszaeső olajárak miatt 5,3 százalékkal csökkent egy hónap alatt.
A maginfláció is gyorsult.
Az átlagos drágulás 3,3 százalék volt, de az élelmiszerek, amiket kénytelenek vagyunk megvenni, már 6 százalékkal drágultak.
Az afrikai sertéspestis miatt átrendeződött a világpiac. Magyarországon 35 százalékkal nőtt az első fél évben a sertés felvásárlási ára, de a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a nagy- és kiskereskedelmi ára csak lassan követi ezt.
A fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak júniusban az egy évvel korábbinál.
Az építőanyagok ára átlagosan 8-10, a bérek a szakmunkásoknál 10, a mérnököknél 15 százalékkal emelkednek idén.
Ez a jussunk Nekünk, magyaroknak.
A Mol mindkét üzemanyagtípus nagykereskedelmi árát 2 forinttal emelte pénteken.
Az Eurostat statisztikái szerint átlagosan 98 százalékkal nőttek a fogyasztói árak 2000 és 2017 között, ezzel az EU-tagországok közül nálunk volt a harmadik legnagyobb a növekedés.
A fesztivál újra 1 milliárd fölötti nyereséggel zárhatott.