dráma

A nagy Magyar-Menczer duett: ha nem látod, nem hiszed el!

- Ne idegeskedj! - NEM VAGYOK IDEGES!!!

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Kitiltanák a zsarnok üzletembert, a ravasz anyóst és az áskálódó nagymamát a kínai szappanoperákból

A kínai médiahatóság szerint a karaktereknek inkább olyan értékeket kéne megtestesítenie, mint a hazaszeretet.

Solti Hanna
Popkult

Nyáry Krisztián és Alföldi Róbert is nyílt levélben áll ki a szentesi gimnázium drámatagozatáért

A vezetőség se a drámatagozat képzéséért felelős KIMI-vel, se a szülőkkel nem egyeztetett a döntésről, később pedig azt mondta, mindegy, mit gondolnak a szülők, „mert most már így lesz”.

Bódog Bálint
KULTÚRA

„Anyámat meg lehetett fenyegetni, hogy lógni fog a büdös, rohadt fia”

Spiró György arról is beszélt: olyan kínos történetet talált Rajk Lászlóról, ami még a perben sem merült fel, és hogy miért nevezte butának, műveletlennek a nagyanyját.

Bódog Bálint
belföld

Tóth Gabi üzenete azoknak, akik „mindent elkövetnek”, hogy „elássák” őt: Maradok! Vagyok! Leszek!

A Fidesz most már hivatalosan is kedvenc énekesnője szerint azok, akik „mindent bevetnek, hogy lejárassák”, „átlépték már a normalitás határát”.

Mészáros Juli
normalitás

Amitől félünk: az anyánktól, a magánytól, a barna pókoktól, saját magunktól

A Midsommar rendezője új filmjébe a dráma mellé majdnem ugyanannyi abszurd humort is adagolt, miközben szembesít minket a legmélyebb szorongásainkkal. Joaquin Phoenix ismét elképesztőt alakít.

Kiss Imola
FILM

Lehet egy abortuszfilmmel túl keveset mondani?

Egy ambiciózus diáklány véletlenül teherbe esik, de a gyerek minden álmát felforgatná. Megnéztük Audrey Diwan Arany Oroszlán-díjas filmjét, az Eseményt.

Kiss Imola
FILM

Miről beszélünk, ha a szerelemről beszélünk

Hogyan lehet egy hétköznapi, fiatal nő útkereséséről, párkapcsolatairól nem elcsépelt, hanem sokakkal rezonáló, szép filmet készíteni? Joachim Trier megmutatta A világ legrosszabb emberével.

Kiss Imola
FILM

Megszólalt a lovon zokogó öttusázó, megdöbbentette a feléje áradó gyűlölet

Azt mondta, reagálhatott volna nyugodtabban, de egyébként nem bánt keményebben a lóval a megengedettnél.

Kiss Imola
sport

Óriási dráma volt a női öttusa lovas száma az olimpián

Hazai szabadidős versenyeken nem látni annyi esést, mint a női öttusa díjugratós számában láttunk.

Fődi Kitti
olimpia

Mundruczó Kornél filmjének főszereplőjét, Vanessa Kirby-t is jelölték Golden Globe-díjra

A legjobb drámai színésznő kategóriában többek közt Frances McDormand és Viola Davis a versenytársa.

Kiss Imola
FILM

Meghalt a nagy svéd író, Per Olov Enquist

A magasugrás után az alkoholizmus mélységei, majd az irodalmi elismerések csúcsai következtek gazdag életében, amelynek végén már rendszeresen emlegették a Nobel-díj esélyesei között.

Urfi Péter
gyász

Ha megihlet a karantén, itt egy drámapályázat

A nyertes pályaművekből készült felolvasószínházi bemutatókat élőben közvetítik, de van pénzjutalom is.

Urfi Péter
színház

Meghalt Neil Simon amerikai drámaíró, a Mezítláb a parkban szerzője

A 20. század második felében Simon volt az amerikai színház egyik legsikeresebb, legtermékenyebb szerzője

Albert Ákos
GYÁSZ

Ép ésszel követhetetlen, amit Szalay Ricsi és Szabyest művelnek

Bizonyítatlan vádak, titkos, de semmitmondó hangfelvételek, végtelen műbalhésorozat tartja izgalomban a magyar YouTube-ot.

Kulcsár Rebeka
INTERNET