A legsúlyosabb vérengzés a 2016-os békekötés óta.
A sípcsontvédők alá rejtették a késeket és kézifegyvereket.
Csütörtökön elfogták El Chapo fiát Culiacánban, mire a drogkartell lángba borította a várost. Erre a hadsereg inkább szabadon engedte. A mexikói bűnbandák egyelőre nyerésre állnak a kormány ellen.
Vlagyimir Ljubisinék azt hitték, hogy egy latin-amerikai drogkartellel üzletelnek, de valójában az amerikai kábítószerellenes hivatal állított nekik csapdát. Börtön várt rájuk New York-ban, de az oroszok közbeléptek, az Orbán-kormánynak pedig választani kellett saját szövetségese és Moszkva között.
Védői szerint a New York-i ügyészség csak bűnbakot keres magának, hogy elterelje a figyelmet a drog elleni vesztes háborúról.
A drogkartellek háborújában egyre többen vesztik életüket.
A szabadnapjukon rabolták el őket.
José María Guizarért az amerikai külügyminisztérium 5 millió dolláros nyomravezetői díjat tűzött ki.
Alattuk egy drogkartell graffitije.
Három különböző hídra lógattak fel hat embert, minden bizonnyal a drogkartellek.
A túlságosan bátor Juan Luis Lagunas Rosales 21 éves volt.
Az amerikai kormány befagyasztotta Rafael Marquez vagyonát.
Luiz Carlos de Rochát, Brazília elsőszámú drogcsászárát a rendőrök legendaként emlegették.
Kis ország, kis kartell. A megyében így is ez volt az elmúlt tíz év legnagyobb fogása.