dubrovnik

A túltolt turizmus miatt Dubrovnik megtilthatja az újabb apartmanok építését

Firenze pedig betilthatja az újabb Airbnb-ket meg a rövid távú lakásbérlést a történelmi városközpontban.

Herczeg Márk
turizmus

Egy szerb lap azt állítja, hogy megtalálta az egyik nőt Borkai szexpartijáról, és összesen hat nő volt a jachton

A nő azt állítja, hogy három horvát nő, köztük egy ismertebb modell is ott volt a fedélzeten, a modell a lap cikkére válaszul közölte: pert indít.

Rényi Pál Dániel
politika

Szijjártó: Tavaly 227 ezer kínai turista érkezett hozzánk, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban

„Annak érdekében, hogy tovább növeljük a Magyarországra irányuló kínai turistaforgalmat, Kínában immár 14 városban tudnak a külképviseletek vízumigényléseket fogadni, illetve 48 órán belül kiadni magyarországi beutazási engedélyeket” – mondta.

Herczeg Márk
turizmus

Tavasszal Dubrovnikban is forgatják az új Csillagok háborúja filmet

Annak a bolygónak lesz az egyik városi, amin Luke Skywalker a hetedik részben bujkált.

Sarkadi Zsolt
a hetedik művészet

Horvátország Szlovéniába tolhatja tovább a menekülteket, ha Magyarországra már nem

Legalábbis ezt mondja Ostojić belügyminiszter. A kormányfő Milanović szerint a menekültek a fogukkal rágják majd át a magyar pengés drótot.

Király András
külföld

Megtalálták a horvát Gallileit!!4!

Legnagyobb bánatomra a dubrovniki Orlando kávézó az, ahol utoljára 12 éve jártam, de a negyedikes osztálykirándulásunkon is ott buliztunk, megállás nélkül ittuk a Stock brandyt melegített pohárból.

Király András
gasztronómia