A Duna Aszfalt kizárólag belföldön vállal munkát. Megéri.
Benyújtott egy javaslatot a Fidesz, amitől fellélegezhetnek a stadionépítők.
Barátság extrákkal.
Mészáros Lőrinc tiszakécskei üzlettársa közvetlen irányítást szerzett az egykori Simicska-vállalat felett.
A Duna Aszfalt messze felülmúlja a nagy előd Közgép bevételeit. Két év alatt 25 milliárdot vett ki a cégéből Szijj László.
A Simicska-birodalom ékköve, a Fidesz emblematikus cége végre megfelelő kezekben van újra.
Szíjj László cége, az „új Közgépként” emlegetett Duna Aszfalt megszerezte a részvények 30 százalékát Nyerges Zsolttól, és már át is vették a vállalat irányítását.
Mert hiszen a szabadidejében tette.
Összesen több mint 40 milliárd forintot érhet az a két munka, amelyekre a Duna Aszfalt volt az egyik jelentkező.
Alap.
A közbeszerzéseken taroló Duna Aszfalt-csoport egyik cégének teherautói gyakran megfordulnak mostanában Orbán Viktor apjának bányájánál.
A Simicska féle Közgép helyére ugró Duna Aszfalt nagyon megszedte magát.
Volt munka, amit a becsült értéknél egymilliárddal többért vállaltak.
A 182 kilométeres út megépítése a tervek szerint 125 milliárd forintba kerül.
Szíjj László és a Duna Aszfalt gyorsforgalmi útra, bicikliútra és vízi közműre is kap pénzt.