Vesztegetéssel gyanúsítják.
A síkosságmentesítést végző cég 1,5 milliót még kifizetett az alpolgármesternek, a havi 5 milliós tarifát viszont más sokallta - derült ki az ügyészség közleményéből.
Mezei Zsolt a DK egyéni képviselő-jelöltjeként indulna a választáson.
A vízhiány érinti helyi kórházat is és a város környékét is.
Zebrákat nem garantál a kirándulóknak.
Ráadásul nagy az esélye annak, hogy 2026-ban sem szakad meg a szokatlan sorozat ezen a három helyen.
Súlyos beteg volt.
Az eset még májusban történt, közérdekű üzem működésének megzavarása miatt indult eljárás.
1700 embert küldtek el a Dunai Vasműtől egy nap alatt, kínai és cseh vevő is jelentkezett a vasmű maradványaira.
A 27 éves támadót súlyos testi sértés, garázdaság és kábítószer fogyasztása miatt tartóztatták le.
Tartozás miatt. Tavaly nyáron százmilliárdos nagyságrendű adófizetői pénz ment el a vasmű és négyezer munkahely állítólagos megmentésére.
Ezzel szinte teljesen kiürül a dunaújvárosi gyár.
Két hónapja késve kapták meg a fizetésüket, ezért tüntettek. A gyár ettől még az összeomlás szélén áll.
Pedig hétfőn azt ígérték, még aznap utalnak. Termelés nincs, még soha nem állt így le a gyár.
Ami egyébként egy tíznapos cikk lapszemléje.