A Memorial hatalmas levéltárral rendelkezik a szovjet diktatúra áldozatairól, de kutatómunkájukat az orosz főügyészség veszélyesnek tartja. A Deutsche Welle riportja.
Egy határok nélküli Európa – erre az álomra épül az Európai Unió. De hogy állunk az álom megvalósításában?
Frances Haugent az etiópiai vérontás hírei késztették arra, hogy beszéljen.
Uganda elnöke szerint, ha nincs olajkitermelés, szegény marad az ország.
A 2500 fős jászsági településen az öregedő társadalommal és a gondozási válsággal vennék fel a harcot. A DW riportja.
Az EU éles megosztottsággal néz szembe, miután Lengyelországban és Magyarországon egyre erősebben korlátozzák a demokratikus szabadságjogokat. Ezzel a kihívással a következő német kormánynak is szembe kell néznie.
Mintegy 3000 illegális munkás segített a Ground Zero megtisztításában, közülül sokan megbetegedtek a helyszínen keletkezett mérgektől. A Deutsche Welle riportja.
A pakisztáni hatóságok szerint már nem tudnak több afgán menekültről gondoskodni, így az emberek teljesen magukra vannak utalva.
Az anyagok a szövetségi levéltárába kerülnek át. Még mindig nagy az érdeklődés, hetente 4500-an kérik ki az aktákat.
A szintén potenciálisan halálos fertőzések egyik oka a koszos oxigénpalackok és lélegeztetőgépek használata.
Az orosz rendőrök már nem verik meg a tüntetőket, annál sokkal kegyetlenebb módszert alkalmaznak.