egészségügy

Mentősök dobják össze a pénzt a rendőrök által megbüntetett, 4 éves, leukémiás kislány szüleinek

Felháborította a mentősofőröket, hogy a szmogriadóra hivatkozva megbüntették a vidéki család autóját.

Szily László
belföld

Azzal szívatta az állam a súlyos betegeket, hogy minden pénzüket fűre kellett költeniük

Nem sokan engedhették meg maguknak. A német parlament pont ezért szavazta meg a múlt héten, hogy márciustól az állam állja a költségeket.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

A fideszes lejáratást is vállalják, hogy megakadályozzák az olimpiát

A Momentum két éve szerveződik, most politikai mozgalomként fordultak rá az olimpiaellenes népszavazásra. Az elmúlt 27 évből elegük van, a budapesti olimpiára szánt pénzt pedig az egészségügyre, az oktatásra és a magyar vidékre költenék.

Sarkadi Zsolt, Czinkóczi Sándor
politika

Rétvári szerint semmi különös nincs abban, hogy a kórházi vezetők csak minisztériumi jóváhagyással nyilatkozhatnak

Ez így működik és kész.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Lehet, hogy nem vetted észre, de 2016 egy jó év volt

A brexit, Trump és Putyin miatt teljes pesszimista spirálba került a közhangulat. Pedig közben tele sikertörténetekkel a bolygó, mi közel százat mutatunk most be.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Megtagadták a menekült csecsemőtől a kötelező védőoltást Magyarországon

Magyarországon született, szülei kongói menekültek, mégsem akarták beoltani.

Sarkadi Zsolt
migráció

Hajléktalan holttestére bukkanhattak a győri Petz-kórházban

A helyi illetőségű Kisalföld legalábbis így értesült.

Tbg
Egészségügy

Ha lenne normális egészségügyünk, nem halnánk meg ilyenekben

Önnek van olyan rokona, ismerőse, aki infarktusban, netán méhnyakrákban halt meg? Egy jól működő egészségügyi rendszerben akár ma is élhetnének, Magyarországon mégis sorra halnak meg az emberek elkerülhető betegségekben. És erről egyre inkább az egészségügyi rendszer tehet.

444.hu
Egészségügy

Valaki véletlenül elküldött egy ímélt a Brit Egészségügyi Szolgálat 840 ezer dolgozójának

A káosz még nagyobb lett, amikor mindenki a Válasz mindenkinek funkcióval reagált.

Sarkadi Zsolt
külföld

Az elmúlt 12 évben 1000 fogorvos ment külföldre

Nem csoda, hogy a szájüregi daganatos megbetegedések okozta halálesetek száma Európában itt a legmagasabb. 😁

Herczeg Márk
Egészségügy

Egy holland felmérés szerint a szelfizés miatt szaporodnak a fejtetvek

Bezzeg régen, amikor a gyerekek inkább az udvaron birkóztak, milyen szép tiszta volt a hajuk!

Herczeg Márk
Egészségügy

A kormány szerint a migránsok nem együttműködőek, mert nem várják meg az egészségügyi szűrővizsgálatok eredményét

A 4100 elrendelt szűrővizsgálatból csak 350-400 történt meg.

Botos Tamás
migráció

Szeptembertől új törzskartont készítenek a háziorvosok

Sokkal több információ lesz majd bennük a páciensekről, mint eddig. Sőt, a családjukról is.

Herczeg Márk
Egészségügy

Ma munkaszüneti nap van minden hivatalban és az egészségügyi ellátásban

A tisztviselők napja és a Semmelweis-nap alkamából nem üzemelnek a kormányhivatalok, bezárnak a gyógszertárak és rendelők is.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Megszűnik a kórházak minden gazdálkodási önállósága

Ezt nem valamelyik ellenzéki napilap károgja, hanem a Magyar Idők írja egy kormány-előterjesztésre hivatkozva.

Rényi Pál Dániel
Egészségügy