Kásler csetlett-botlott a járvány idején, teljesen felesleges konfliktusokat vállalt a Magyar Orvosi Kamarával, ellentmondásos utasításokat adott ki, Orbán pedig inkább a kipróbált Pintér Sándorban bízott. A kormányfő váratlan dicsérete leginkább annak szól, hogy akit támadnak, ő megvédi, de közben a belügyminiszter világítja át az egészségügyet.
Június 15-től mindenfajta ellátás elvégezhető, megszűnik az óránként maximum négy beteg vizsgálatát előíró szabály is.
Érdekvédelem a NER-ben: a szakmai érveket megelőzi a politikai lojalitás kinyilvánítása. Közben ellenzéki pártok is követelik, hogy tényleg minden egészségügyi dolgozó kapja meg az egyszeri juttatást.
Anders Tegnell ugyanakkor egyelőre nem látja, pontosan mit is kellett volna máshogy csinálni.
Az orvosi kamara elnöke levelet írt a miniszterelnöknek, és béremelést sürget.
Mind a négyen súlyos állapotban voltak a koronavírustól.
Az ő jóváhagyásuk szükséges, ha egy intézmény magánszemélyekkel, vagy magáncégekkel szerződne.
Újabb egészségügyi ellátás válik elérhetővé a járvány levonuló szakaszában.
Orvosok, ápolók és segítők portréi a budapesti kórházakból.
A miniszter sajtótájékoztatón beszélt a járvány első hullámának tapasztalatairól.
Az, hogy kiket küldtek haza az orvosok, meg már az ő felelősségük, nem a kormányé.
Az adat sokkoló, és erősíti a gyanút, hogy nem pontosak a hivatalos orosz halálozási adatok.
Szétszedhetik az EMMI-t, Kásler Miklós jövője bizonytalan. Az intézmények felügyeletét már átvette a belügy.
Mondott egy kijózanítót az EU gyógyszer-engedélyeztetéssel foglalkozó ügynöksége.
Ápolók nélkül tartott sajtótájékoztatót az ápolók napja alkalmából az emberi erőforrások minisztere.