egészségügyi miniszter

A megszorítások érintik az orvosok bérfejlesztését, lemondott az egészségügyi miniszter

Szlovákiában.

Botos Tamás
külföld

Plágiumvád miatt hullanak a norvég miniszterek, idén már a második mondott le

Még a helyesírási hibákat is sikerült plagizálnia az egészségügyi miniszternek.

Székely Sarolta
külföld

Tizenegyezer fontos roamingszámla miatt mondott le a skót egészségügyi miniszter

Állítása szerint az átszámítva körülbelül ötmillió forintos számlát a fiai hozták össze azzal, hogy a munkahelyi iPadjén nézték a Celtic-Rangers focimeccset.

Benics Márk
külföld

A gázai egészségügyi minisztérium szerint már több mint 10 ezer halottja van a bombázásoknak

A WHO szerint az adatok megbízhatóak.

Fődi Kitti
háború

Lemondott Portugália egészségügyi minisztere, miután meghalt egy terhes turista, akit elküldtek az egyik szülészetről

A hatóságok jelentése szerint a nő gyereke a sürgősségi császármetszést követően egészségesen jött világra, a nő halála miatt pedig vizsgálatot indítottak.

Mészáros Juli
külföld

A német egészségügyi miniszter szerint a tél végére mindenki oltott, gyógyult vagy halott lesz

Azt mondta, cinikusnak tűnhet a jóslata, de attól még igaz.

Kiss Imola
járvány

Eljárás indult a volt francia egészségügyi miniszter ellen

Közvetlenül a járvány előtt mondott le posztjáról, majd később úgy nyilatkozott, akkor már „tudta, hogy a cunami előttünk áll”.

Mészáros Juli
járvány

Sírva mondott le az osztrák egészségügyi miniszter

Rudolf Anschobernek betegsége miatt kell távoznia.

Kaufmann Balázs
külföld

Lemondott Ecuador három hete kinevezett egészségügyi minisztere, mert nyomozás indult ellene soron kívüli védőoltások miatt

Az elődje szintén egy oltási botrányba bukott bele.

Fődi Kitti
külföld

A brazil egészségügyi miniszter szerint háromszor fertőzőbb az amazonasi vírusmutáció

Állítása szerint azonban használ ellene a vakcina.

Fődi Kitti
külföld

Lemondott az amerikai egészségügyi miniszter

A közlekedési és oktatási miniszterhez hasonlóan ő is a Capitolium ostroma miatt.

Szurovecz Illés
külföld

A brit egészségügyi miniszter szerint sikerült az ellenőrzésük alá vonni a járványt

Hatékonynak bizonyultak az intézkedések.

Fődi Kitti
járvány

Lemondott a lengyel egészségügyi miniszter

Állítása szerint már a koronavírus kitörése előtt is erre készült.

Fődi Kitti
külföld

Lemondott a román egészségügyi miniszter

„Személyes és szakmai okokra” hivatkozva jelentette be távozását. Romániában eddig 17-en haltak bele a fertőzésbe, ebből nyolcan a horrorkórház betegei voltak.

Boros Juli
külföld

Indiában egy miniszter lehugyozott egy falat

Miközben Indiában hatalmas kampány van a köztéri ürítés ellen, egy állam egészségügyi miniszterét lefotózták, amint az út mellett pisált.

Herczeg Márk
Egészségügy