Egy éjszaka majdnem 200 ezer forint, de akár 20 ember is elfér, és jár a házhoz egy papírmasé Trump is.
Szerdán is folytatódott a nagyon kemény hangvételű üzengetés.
A Kaiserslauternből érkező válogatott szélső évente több mint egymillió dollárt kereshet majd.
Paul Manafort házából dokumentumokat vittek el a szövetségi ügynökök még július végén.
Az amerikai egyetem oktatójának ötletét végül a dékán szavazta le.
Szerintük az amerikai partok már nincsenek biztonságban az óceán felől.
Aki bármi mást mond, hazudik.
Letartóztatták.
A szövetségi kormány elvenné a közbiztonsági támogatást, azoktól a városoktól, amik nem osztanak meg adatokat a bevándorlási hivatallal.
Azért valószínűleg lennének páran, akik Trump helyére ugranának, ha arról lenne szó.
Az FBI nyomoz a helyszínen. Idén már legalább 35 merénylet történt iszlám közösségi központok ellen az USA-ban.
Szerinte a fiatalsága pont az előnyére válhat, ugyanis így van ideje megtanulni az űrlények fejével gondolkodni.
A relatív többség még mindig az övéké, de az abszolút már nem.
Az USA lakóinak majdnem harmadának gőze sincs, hogy antennával is lehet tévézni.
A további tárgyalásoktól nem zárkóznak el.