Még hogy nincsenek nemzetközi szövetségesei Magyarországnak.
És Putyin pártjának frakcióvezetője támadt rá kommentben (aki amúgy ki van tiltva az USA-ból).
Az amerikai elnök rászólt a GM vezérigazgatójára, hogy inkább nyissanak egy új gyárat az USA-ban.
Hogy a felmelegedés károkat okozna a gazdaságnak? Ugyan már!
Megsértették a bevándorlási törvényeket, muszáj, hogy az ügynek következményei legyenek. Az amerikai kormány szerint mindenkinek Mexikóban kell kivárnia, megkapja-e a menekültstátuszt.
Az egész Középnyugaton zuhog a hó, keddre átterjedhet a vihar az észak-keleti partvidékre is.
Több száz menedékkérő indult meg, könnygázt is bevetettek a határőrök, ideiglenesen felfüggesztették a forgalmat.
Az amerikai párnak hatalmas szerencséje volt, az elfelejtett szelvény két hét múlva járt volna le.
A Fehér Ház szerint viszont pontatlan lett a kutatók által készített előrejelzés.
A Wall Street Journal szerint az USA is arra kérte szövetségeseit, hogy szakítsanak a céggel.
Kiberbiztonsági fenyegetésnek tekintik a cég termékeit. Talán akkor gyártsanak jobb telefonokat, mint a kínaiak.
A demokrata politikus szerint az EU már eleget vállalt.
Ezért felmentettek két orvost, akik lányokat csonkítottak meg.
A papok szerint ennek oka, hogy az emberek már nem bizalmatlanok a mágiával szemben, így a vallás visszaszorulása miatt mindenféle rituálékon olyan helyeken is istenpótlékot keresnek, ahol démonok lakoznak.
Csak akkor mehetnek jobban bele egy témába, ha az elnök úgy akarja.