A bíró elutasította Trump kérelmét, ami a Legfelsőbb Bíróság döntésére hivatkozva kérte az ügy ejtését.
Majd magával is végzett a keresztény magániskola diákja.
De arra nem válaszolt Mike Waltz, hogy Trump ötlete volt-e karácsonyi tűzszünet, amiről Orbán beszélt.
A saját vagyonából.
Magyarország után második államként.
Travis Timmermannt egy II. kerületi templomnál látták utoljára, majd állítása szerint hét hónapot szír börtönben töltött.
A 63 éves Jü Csien-hua kedden rosszul lett. A halála után egy megbeszéléséről szóló tájékoztatást eltávolítottak egy kormányzati honlapról.
Christopher Wray utódja az FBI élén az FBI-gyűlölő Kash Patel lesz.
Az oroszok által olajszállításra használt úgynevezett árnyék-tankerflottával szemben vezetnék be.
A miniszterelnök azt nem árulta el, mi történik, ha két nő ül le beszélgetni.
A 26 éves Mangionét hétfőn tartóztatták le Pennsylvániában, családja és barátai több mint fél éve nem hallottak felőle.
A meghekkelt telefonok pontos számát nem közölték az amerikai hatóságok.
Azután, hogy Trump belengette, vámokat vetne ki Mexikóra a drogkereskedelem miatt.
Most egy kirgiz Tiktok-influenszer ügye vet fel kérdéseket az Oroszország elleni szankciók hatékonyságával kapcsolatban: a huszonöt éves Valerija Bajgascsina posztjaiból a világon semmi sem utal arra, hogy illegális haditechnikával kereskedne. Pedig de.
Kulcsfontosságú mikrochipelemek amerikai exportját tiltotta be Kína, egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok a kínai mikrochip-gyártás nehezítését kezdeményezte.