A műholdadatok szerint hiába tiltották be 20 évvel ezelőtt a fáklyázást az Egyesült Arab Emírségben, még mindig csinálják.
A főpolgármesternek nem tetszik az ötlet, hogy a nemzeti panteon egy 220 méter magas felhőkarcoló árnyékba kerüljön. Pláne, hogy erről őt meg se kérdezték.
A kormány állítólag már tárgyal az építtetővel, de ezekről a tárgyalásokról se a Fővárosi Önkormányzat, se a kerületi önkormányzatok nem tudnak.
A leszállópályákat építő Skysports vezérigazgatója szerint három év múlva a tömegközlekedés részévé tudnának válni a repülő taxik, amik károsanyag-kibocsátás nélkül működnének.
A Manchester City felért a csúcsra, Josep Guardiola a világ legjobb edzője. De amikor arról beszélünk, hogy mindez hogyan jött össze, akkor nem az történik, hogy belekeverjük a sportba a politikát. Ez a csapat ebben a formában nem létezne a világpolitikai változások nélkül.
Átjelentkezett az Egyesült Arab Emírségekbe, hogy ne kelljen adót fizetnie az osztalék után.
A szaúdiak és a katariak is számos rendkívül értékes brit ingatlant szereztek meg távoli szigetekre bejegyzett társaságok révén.
A turizmus további pörgetése lehet a cél, mert zárkóznak fel a riválisok.
Eddig is jelentős tulajdonnal rendelkezett az osztrák olajcégben az arab állam.
Sokan megnyugodtak, a palesztinok különösen is örülnek.
A Pride havában Kuvaitban is akcióztak a hatóságok, játékokat és gyerekruhákat foglaltak le, mert úgy ítélték meg, azok homoszexualitásra buzdítanak.
Márciusban felfüggesztették az ellen folyó korrupciós vizsgálatokat.
Mohamed bin Zájed al-Nahján az előző uralkodó 12 évvel fiatalabb öccse, és valójában már évek óta ő irányítja az országot.
Több tucat, orosz oligarchákhoz köthető magánrepülőgép parkol a sivatag egyik terminálján, de a szankciók miatt nem repülhetnek tovább.
Németország gőzerővel dolgozik azon, hogy helyettesítse az orosz földgáz-, szén- és kőolajimportot.