Ugyanakkor az eredetileg tervezett harmincegy emberből csak nyolcat fognak kitoloncolni.
Még nem tudta megelőzni XIV. Lajos francia királyt.
Csütörtökön terrorizmus vádjával ítéltek halálra két brit és egy marokkói férfit Donyeckben. Az orosz hadsereg Mariupolban ejtette foglyul őket, mindhárman az ukránok oldalán harcoltak a háborúban.
Az angliai fesztiválokon bevizsgált tabletták 45 százaléka valami egészen mást tartalmazott.
Az amerikaiak a múlt héten jelentették be, hogy hasonló fegyvereket küldenek.
A királyi család tagjai ma derbin jártak, omlettet sütöttek és kecskét szemléltek, míg országszerte bhangra táncosok és brit zászlóba öltözött emberek ünnepelték a királynőt, aki ma inkább otthon maradt.
Vagy hazudott, vagy fogalma sincs, mi zajlik a kormányában és az irodájában. Egyik sem túl hízelgő, de Boris Johnson nem finnyáskodhatott, márpedig ő nem óhajt belebukni a karantén alatt a Downing Street 10-ben tartott tivornyákba.
Ügyvédei szerint erre utal, hogy a külföldieknek fenntartott börtönbe szállították át.
Most vizsgálják, hogy az amerikai esetnek van-e köze az európai esetekhez.
A brit külügyminiszter szerint a kormánya továbbra is nyitott a tárgyalásokra az EU-val, „ha tárgyalásos úton is el lehet érni ugyanazt az eredményt”, amit London a protokoll módosításával szeretne elérni.
Minden magyar tanul Montgomeryről az iskolában, most már Montgomeryben is tudnak a walesi bárdok balladájáról.
Ez a betegség azonban nem terjed egykönnyen emberek között.
Továbbra sem halad előre a Brexit-megállapodásba foglalt protokoll, ami rendezné a határ kérdését.
Boris Johnson aggódhat a Konzervatív Párt jövőjéért.
Az édesanyja szerint csak azért, mert fekete a bőrszíne.