Egyesült Királyság

II. Erzsébetre emlékezett az első karácsonyi beszédében III. Károly brit király

Ő az első brit király, aki karácsonykor televíziós beszédet mondott, a hagyományt ugyanis az anyja kezdte 1957-ben. Rádiós beszédet pedig V. György mondott először, 90 évvel ezelőtt.

Herczeg Márk
karácsony

Lövöldözés volt Liverpool mellett, egy „fiatalokkal teli, forgalmas helyszínen”

Egy ember meghalt, többen megsérültek, hármukat lőtt sebekkel szállítottak kórházba.

Solti Hanna
bűnügy

Ha fél tüdővel, haldokolva is, de a király karácsonyi beszéde el nem maradhat

1951 óta III. Károly az Egyesült Királyság első királya, aki karácsonyi beszédet intéz a néphez. V. Györgyöt tíz évig kapacitálták, a dadogó VI. György még utolsó napjaiban is ragaszkodott a beszéd elmondásához, II. Erzsébet beszédét egyszer előre lehozta a Sun, 200 ezer fontja bánta a szerzői jog megsértését.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

A brit kormány megpróbálhatja megakadályozni a skót reformokat, miszerint 16 éves kortól lehetne kérvényezni a jogi nemváltoztatást

A skót parlament csütörtökön 86 szavazattal 39 ellenében szavazta meg, hogy 16 éves kortól kérvényezhessék az emberek a nemük megváltoztatását, illetve hogy ne kelljen orvosnak diagnosztizálni a nemi diszfóriát.

Mészáros Juli
külföld

Több nagy brit repülőtéren is sztrájkba kezdtek a határrendészeti dolgozók

A szokásosnál hosszabb várakozási időre, késésekre, fennakadásokra figyelmeztették a Nagy-Britanniába készülőket.

Mészáros Juli
külföld

Karácsonytól újévig sztrájkolnak a brit határőrök, hatalmas sorokra kell számítani a brit reptereken

Katonákkal és más közszolgákkal igyekeznek pótolni a sztrájkolókat, de a határőrség vezetője szerint így sem kizárt, hogy be kell majd zárni pár repülőteret.

Csurgó Dénes
külföld

Holtesttet találtak egy repülő futóműaknájában, ami Gambiából érkezett az Egyesült Királyságba

Semmi olyasmi nem volt a férfinél, ami alapján azonosítani tudták volna a kilétét.

Kiss Imola
baleset

A londoni Legfelsőbb Bíróság felől nyugodtan lehet Afrikába deportálni a menekülteket

Rishi Sunak elindítaná a menekültek kitoloncolását.

Bódog Bálint
külföld

Több járatot töröltek vagy késleltetnek a brit reptereken a fagyos, havas, jeges idő miatt

A Stansted repülőtéren minden járatot töröltek, mert a rossz időjárás miatt le kellett zárni a kifutópályát, de a fagyos, havas, jeges idő miatt a Heathrow és a Gatwick is törölte vagy késleltette járatait.

Mészáros Juli
külföld

Közösen fejleszt vadászgépet Anglia, Olaszország és Japán

2030-ban indulhat meg a gyártása a gépnek, amit az F-35-ösök és az Eurofighterek riválisának szánnak.

Horváth Bence
külföld

Pénzmosás és csalás gyanújával őrizetbe vettek egy orosz üzletembert Londonban

Két segédjét is elfogták, egyikük épp több ezer fonttal a táskájában akart meglépni.

Kiss Imola
külföld

Kifejezetten rossz meccsen játszott 0-0-át Anglia és az Egyesült Államok

Szoros maradt a csoport, Anglia-Wales és Irán-USA jön az utolsó fordulóban.

Horváth Bence
világbajnokság

Több mint 230 ezren sztrájkolnak fekete péntekre időzítve az Egyesült Királyságban

Jobb fizetést és emberibb munkakörülményeket követelnek.

Solti Hanna
sztrájk

2024-től feloldhatják a folyadékokra és laptopokra vonatkozó repülőtéri biztonsági szabályokat az Egyesült Királyságban

A kórházi CT-szkennerekhez hasonló technológiát az USA-ban már évek óta használják.

Benics Márk
külföld

Elkóborolt, majd feladta magát a rendőrségen Rózsi kutya Loughboroughban

Megijedt a tűzijátéktól, de miután lenyugodott, besétált a rendőrségre és helyet foglalt a váróban.

Bódog Bálint
ÁLLAT