egyház és politika

Balog Zoltán bizalmas körben elmondta: menteni próbált egy lelkészt, akit bilincsben akartak elvinni a rendőrök

A püspök beszédének kiszivárgott leirata szerint Kónya Endre kegyelmi kérvénye mögött is több református lelkész áll.

Urfi Péter
POLITIKA

Beer Miklós: Nem tesz jót az egyháznak, ha politikai hátszele van

A nyugdíjazott váci megyéspüspök szerint a legutóbbi népszámlálási adatok megmutatják, milyen fontos lenne az állam és az egyház szétválasztása.

Solti Hanna
vallás

Látogatásával a pápa megerősítette a kormányt és a magyar egyházat, de figyelmeztette is őket

Ferencet itthon szinte senki nem kritizálja, és a gesztusok pápája adott is valamit mindenkinek: nemcsak a szegényeknek és a menekülteknek, hanem az ellenzéknek és az orosz államegyháznak is. Öt pontban a pápalátogatásról.

Urfi Péter
vélemény

„Talán mi, egyháziak is félelmet érzünk, hogy ha kimondanánk, amit látunk, akkor lefagy majd az állami arcról a mosoly”

Egy jezsuita szerzetes leírta, milyen problémák vannak szerinte egyház és állam viszonyában, és hogy milyen félelmek miatt hallgatnak ezekről. „A kő sokszor fontosabbá vált, mint a lélek.”

Urfi Péter
egyház

Európa soha nem volt keresztény, és az emberi szabadság néha attól fejlődött, hogy a katolikus egyház ellene volt

Német László belgrádi érsek nagyon máshogy beszél, mint ahogy azt magyarországi egyházi vezetőktől megszoktuk.

Urfi Péter
egyház

Egy nő vendégül lát 40 férfit, mi az?

Hát, egy beszédes kép a magyar elitről.

Urfi Péter
társadalom

Soltész Miklós kiállt mise közben, hogy az ellenzéken gúnyolódjon

Mire nem jó egy szószék!

Urfi Péter
humor