A betiltott szervezet tagjait sorra viszik el a rendőrök. Lemondták a tüntetéseket, mert a hadsereg nagy erőkkel készült.
Egyiptomnak most is van elnöke, sőt, miniszterelnöke is. De a kávézókban nem az ő képüket akasztották a falra. Hanem egy szűkszavú és titokzatos tábornokét, Abdel Fatah el-Szisziét. Ő az, aki összeszervezte a széttöredezett ellenzéket, hogy a hadseregnek legyen apropója megpuccsolni Mohamed Murszit.
A Külügyminisztérium szerint már a Vörös-tenger partján sincsenek biztonságban a turisták.
A 2011-es Mubarak-ellenes forradalom győztesére, a Muzulmán Testvériségre valószínűleg újabb betiltás vár. Csak a török kormány állt ki Murszi elnök pártja mellett.
Nem én mondom, hanem a Külügyminisztérium.
Hádzim el-Beblávi az ügyben illetékes szociális miniszternek javasolta a megbuktatott elnök, Mohamed Murszi iszlamista mozgalmának feloszlatását. A kormányszóvivő szerint "tanulmányozzák" a javaslatot.
A megbuktatott elnök hívei egy mecsetben húzódtak meg, amit a biztonsági erők körbe zártak. Mindkét oldalnak van fegyvere, és használja is.
Éles lőszerrel ölik a Murzsi-párti tüntetőket, több mint 60 ember meghalt a szerdai 638 után. Az Európai Unió és az USA tovább bénázik.
A katonai rezsim ellen tiltakozók ismét az utcán vannak Egyiptom fővárosában. A rendőröknél éles lőszer van. Ellentüntetés is készül.
És a segélyek megvágását is kilátásba helyezte, ha marad az erőszak.