együtt 2014 - pm

Végre kiszámolták, hány listás mandátumhoz juthat az ellenzéki összefogás

Ha az LMP is bejut, 45-50 százaléknyi szavazat kell 36-40 listás képviselő bejuttatásához.

Király András
politika

Egyéni győzelem nélkül nem lesz frakciója a DK-nak és Bajnaiéknak

A közös listáról bejutó pártok öt képviselővel alapíthatnak önálló frakciót. Ennyi képviselője a DK-nak és az Együttnek csak akkor lehet, ha egyéniben is nyernek. De erre is kevés az esélyük.

Király András
politika

Lesz közös lista Gyurcsánnyal, az első helyen Mesterházyval

Elvben megszületett az Együtt 2014 - PM és az MSZP legújabb megállapodása.

Király András
POLITIKA

Ennél összébb már nem is lehetne fogni: Bajnai most éppen közös listát akar

Ez az, amit a nyáron elutasított. Októberben még a létező legjobb megoldásnak tartotta, hogy az Együtt és az MSZP külön indul, mert így a választóknak nem kell kompromisszumot kötniük. Meggondolta magát.

Király András
POLITIKA

Az Együtt-PM szerint nem jó, hogy a szocialisták hazudtak

Jávor Benedek egy sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre ítélte el az MSZP-t azért, mert tagadták, hogy közük lenne a bajai videóhoz, amit a párt kommunikációs igazgatója adott át a HVG-nek.

Király András
politika

Nyomoznak az Együtt aktivistájának megfigyelése miatt

Ismeretlen tettes után nyomoznak tiltott adaszterzés és zaklatás gyanúja miatt.

Király András
politika

Baloldal vs mentők: az ombudsman egyszer már a tüntetésszervezőknek adott igazat

Ha egy tüntetés rendezvény lenne, akár még lehetne is pénzt kérni a biztosításáért. De tüntetni mindenkinek joga van, így a biztosítás az állam kötelessége.

Király András
POLITIKA

Kifizettetnék az ellenzékkel az október 23-i tüntetés biztosítását a mentők

A rendezvények egészségügyi biztosítását szabályozó miniszteri rendelet alapján nem teljesen világos, hogy ingyen kéne-e biztosítaniuk, vagy tényleg kérhetnek ezért pénzt.

Király András
POLITIKA

Másodfokon is bukta a baloldali összefogás a békéscsabai jelölést

A Párbeszéd Magyarországért Párt nem jó iratot adott be, ezért nem regisztrálták jelölő szervezetként. Így viszont a jelöltjük sem indulhat a választáson. A baloldali összefogás megtámadja a másodfokú döntést is.

Király András
politika

Megérkeztek a képek az év legszürreálisabb eseményéről!!4!

És már értem is, mitől került<a href="https://444.dpb.hu/2013/09/29/planko-tudositot-magukkal-ragadtak-az-esemenyek4/"> ilyen felfokozott állapotba</a> helyszíni tudósítónk, Plankó Gergő!

Király András
POLITIKA

Plankó tudósítót magukkal ragadták az ESEMÉNYEK!!4!

Király András
POLITIKA

Szoborbreaking News! Már nem áll Orbán szobra Budán!

Annyira izgatott vagyok, hogy inkább át is adom a szót helyszíni tudósítónknak, Plankó Gergőnek!

Király András
POLITIKA

Elvitték Orbán szobrát a Terror Házához, de ez még nem minden!!4!

Király András
politika

Ott nyert a Fidesz, ahol időseket autóztattak

Megtámadta a bajai választás eredményét a baloldal. Annál a szavazókörnél húzott el a Fidesz, ahol szerintük a kormánypárt autóval vitte az időseket szavazni.

Király András
politika

A Fidesz gyengült, az Együtt 2014 erősödött

a Tárki közvélemény-kutatása szerint

erdelyip
POLITIKA