elk*rtuk

Kálomista decemberben még elbukta, most másodfokon megnyerte az Elkúrtuk-pert

Mert az Elkúrtuk című film alkotói, művészeti szabadsága erősebb, mint a felperes személyiségi jogai, védelme.

Mészáros Juli
jog

Magyar Nemzet: Kálomista Gábor kérésére halasztották el az Elkúrtuk tévépremierjét

A TV2 csak márciusban adja le Kálomista őszödi beszédes politikai thrillerét.

Mészáros Juli
tévé

Mégsem mutatja be vasárnap este az Elkúrtuk című filmet a TV2

Helyette a Valami Amerika harmadik részét lehet megnézni.

Mészáros Juli
tévé

Tovább gyarapodott az Elkxrtuk közvetett állami támogatása

A gyártásx költségx már meghaladja az 1,4 milliárd forintot.

Vég Márton
KULTÚRA

Januárban a TV2-n is lemegy az Elkúrtuk

Már a TV2 is gáncsolni akarja Kálomista filmjének jegyeladásait!

Csurgó Dénes
FILM

130 ezren látták vagy kellett lássák az Elkxrtukat

Tanítási időben vagy azon kívül.

Rényi Pál Dániel
FILM

Tanítási időben vitték az Elkúrtukra a karcagi diákokat

Két iskola tanulói is azt mondták, kötelező volt a részvétel Kálomista Gábor filmjének vetítésén.

Boros Juli
társadalom

Meglepő helyről, egy fideszes polgármestertől kaptunk fontos adatokat a járvány állásáról

Orbán és Márki-Zay brüsszeli körei, beszólások a klímacsúcson, állami támogatás egy ellenzéki jelöltnek – és Brendon. Napindító hírlevél.

Urfi Péter
reggel 4

Nyugdíjas nő Orbánnak: Megnéztük az Elkúrtukat, patásördög ez a Gyurcsány

A miniszterelnök állítólag még nem látta a filmet, ami körül hatalmas hisztikampányt tolnak a készítői.

Horváth Bence
POLITIKA

Az Elkxrtuk producere úgy tudja, bűncselekmény lehet nem átvenni az előre lefoglalt mozijegyet

Megint riadót fújt a kétharmados hisztigép. Kálomista Gábor közölte, hogy a „Gyurcsány-kommandó” miatt büntetőfeljelentést fognak tenni a rendőrségen.

Herczeg Márk
FILM

Hétmillió forintért forgatott az Elkúrtuk stábja a Parlamentben

Több jelenet is az Országházban játszódik.

Szász Zsófi
FILM

Művészfilmnek minősítették az Elkxrtukat

A médiahatóság döntésének hála így nem csak a multiplexek, hanem az ország összes artmozija is vetítheti a Gyurcsány-ellenes politikai krimit.

Herczeg Márk
FILM

Azon háborog az Elk*rtuk producere, hogy a mozikban kevesebbszer játsszák a filmjét az új James Bondnál

Miközben a világsikerű kémsorozat legújabb darabját napi 27-30 alkalommal is vetítik, az ő filmjét csak ötször.

Király András
ÉLET

Mégis vetítik majd a multiplexek az Elk*rtukat

Kálomista erről már elfelejtett beszámolni a múlt heti hiszti után.

Mészáros Juli
FILM

Kálomista Gábor az Elk*rtuk miatt hisztizni kezdett az Indexen, a Budapest Film vezérigazgatója reagált a vádakra

Az orbánista producer állítja, a kétharmados Orbán-korszak 11. évében Gyurcsány vezetésével fenyegetik a vidéki mozikat, hogy ne merjék leadni a gyurcsányozós propagandafilmet.

Herczeg Márk
POLITIKA