Kispest szocialista polgármestere a DK frakciójába átült Szaniszló Sándor helyét veheti át. Az önkormányzati kampány során súlyos vádak merültek fel vele szemben.
Vona Gábor addig ügyvezető elnökként dolgozik tovább.
Az eddigi elnököknek 10 év után menniük kellett.
Megtisztelő feladat volt számára a vizes vébét szervezni, de elnök nem akar lenni.
Mun Dzsae In letette a hivatali esküt.
A francia szélsőjobb arra számít, hogy legalább akkora meglepetést okoznak májusban, mint Trump tavaly novemberben.
Egy hete iktatták be az Egyesült Államok 45. elnökét. Egy hete Donald Trump a világ ura.
Visszautasította, ami nem meglepő, tekintve, hogy nemrég lemondott.
A Foreign Policy írása Donald Trumpról szól, de bármely távoli, egzotikus országra érvényes lehet.
A 46 éves Kersti Kuljaidre 101 képviselőből 81 szavazott.
A csizmát látva, ez teljesen érthető.
Konkrétan azzal, hogy hová menjen be dolgozni hétfő reggel.
Szebb új világ.
Ő amúgy a tádzsik elnök, de ilyen névvel ez nem is lényeges.