Az ő lapja, az Apple Daily volt az ellenzék fő médiuma. Most azért ítélték el, mert a hatóságok szerint engedély nélküli gyűlésen vett részt 2019-ben.
Roman Protaszevicset a fehérorosz KGB azért minősítette terroristának, mert beszámolt az elcsalt választásról és a rákövetkező tüntetésekről.
Min Aung Hlaing tábornok a februári puccs óta először járt külföldön.
Vajon a kormány kritikusainak szisztematikus elnyomása, a vendégmunkások kizsákmányolása nyerte el a jegybankelnök elismerését, vagy az, hogy a sejk, aki szerinte az egyik legokosabb vezető, évek óta bezárva tartja a lányát?
A hatóságok szerint kiskorúakat buzdítottak kormányellenes tüntetésekre.
Nem a demokrácia javára.
A találkozón több ismert ellenzéki politikus, köztük egy moszkvai kerület fiatal ellenzéki polgármestere is felszólalt volna.
Egy ország, két rendszer, de hogy milyen rendszer, azt nem Hongkongban döntik el. Az új törvény alapján egy Kínabarát testület válogathatná ki a kommunista párthoz és Pekinghez hűséges képviselőjelölteket.
A Reuters jelentése szerint már kora délelőtt legalább húsz embert vittek el a Navalnij ügyét tárgyaló moszkvai bíróság mellől. Az ellenzéki vezetőt akár 3,5 év börtönre is ítélhetik.
Mert nem jelent meg a feltételes szabadlábra helyezését felülvizsgáló bizottság előtt, mialatt Berlinben lábadozott a méregtől, amivel Putyin ügynökei próbálták meggyilkolni.
Az ő lapja az Apple Daily, ami bulvárlapból a hongkongi ellenzék fő orgánuma lett.
Tiltakozásul azért, mert egy Pekingben - tehát nem az elvben autonóm városállamban - hozott törvény alapján négy társukat kizárták a testületből.
„Milyen hátrány érhet egy Orbán politikájával szimpatizáló írót?” – tette fel a nagy kérdést a Mandiner Kötter Tamásnak, aki döbbenetes üldöztetésről számolt be.
A 19 éves Tony Chung ellen az új nemzetbiztonsági törvény megsértése miatt emeltek vádat.
Azzal vádolják, hogy tavaly októberben az arcát eltakarva vett részt egy illegális tüntetésen.