A gazdaságfejlesztési miniszter olyan előadást tartott az energiaválságról, ami alapján Magyarország még Európán belül is különösen nehéz helyzetbe kerül.
Az előadás az ország függetlenségének 30. évfordulójára készült.
A színésznő egy hete mondta el, hogy „körülbelül egy, másfél héten belül megtörténik”, „beleáll” a melegeket ért gyűlölethullámba, és a saját életéről fog beszélni.
A biokémikus az MTA 194. közgyűlésén tartott előadást.
Idén áprilisban már biztosan nem leszünk okosabbak arról, miért halogatjuk a dolgokat :(
A Spiegel szerint a támadó azzal indokolta tettét, hogy a volt elnök az 1960-as években felelős volt azért, hogy a vegyipari cég, alapanyagot szállított az Agent Orange gyomirtóhoz, amit az amerikai hadsereg fegyverként használt a vietnami háborúban, több millió ember halálát okozva.
Az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, a leköszönő alkotmánybíró előadást tartott a hatalom és az AB konfliktusairól és a 2010-es rendszerváltás utáni hatalmi átalakulásról.
Október végén ad elő mesterséges intelligenciáról és a technológia jövőjéről.
Az amerikai politológus és filozófus, aki 30 éve vált világhírűvé a liberális demokrácia győzelmét hirdetve, a bécsi előadásán gyakorlatilag beismerte, hogy tévedett.
Az igazságügyminiszter pert indított jó hírnév megsértése miatt.
Szépszó Gabriella előadása a márciusi Budapest Science Meetup-on.
Simor Péter előadása a márciusi Budapest Science Meetup-on.
A Zsolnay Színházban nem állíthatják színpadra az Igenis, miniszterelnök úr! című sikerdarabot, továbbra sem tudni, miért.
Hangya Balázs előadása a decemberi Budapest Science Meetup-on.
Reméli, Orbán Viktor még jó sokáig marad az ország miniszterelnöke - erről is beszélt Csöbör Katalin egy gimnáziumi előadáson, ami elvileg a méhnyakrákról szólt volna. A diákokat egy-egy palack Szűz Vízzel vigasztalták.