„Milyen különös” - kommentálta a hírt Twitter-profilján.
Elon Musk cége azon dolgozik, hogy űrhajójuk a Földre visszatérve teljes egészében újrafelhasználható legyen.
Bill Gates a harmadik helyre került, miután a Tesla részvényára egyetlen nap alatt 6,5 százalékkal drágult.
27 órás teljesen automatizált repülést követően itteni idő szerint hajnal 5-kor sikerült kikötnie.
A techmilliárdosnál a négy gyorstesztből kettő mutatta ki a fertőzést, most várja a PCR-teszt eredményét.
De így is teljes erővel támogatja West jelöltségét.
Egy posztban jelentkezett be az elnöki posztra a rapper.
Csillagászok és tudósok attól tartanak, hogy a 12 ezer műholdasra tervezett Starlink miatt búcsút mondhatunk a csillagos égnek abban a formájában, ahogy eddig ismertük.
Dél-Texasban tesztelték a Mars-expedícióra tervezett Staship SN4-et. Megsemmisült.
Győzött a józan ész.
A cég pert indított a megyei hatóságok ellen a koronavírus elleni védekezés lépései miatt.
Be is perelte a megyei hatóságokat, mivel a korlátozások miatt nem tudja újranyitni a gyárát.
Ez lenne az első játékfilm, amit az űrben forgattak.
Már a NASA-val tárgyal arról, hogy a Nemzetközi Űrállomáson forgathasson. A projektben a hírek szerint Elon Musk is benne van.
Pedig amúgy a Tesla forgalma még bővült is az előző év azonos időszakához képest, de az előrejelzéseit lefele kellett módosítsa a kijárási korlátozások miatt.