Öt szíriai állampolgárt akart Ausztriába szállítani a budapesti férfi, akinek a Csongrád megyei rendőrök kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Az utasok szerint Abdullah Kurdi vezette azt a csónakot, amiben török embercsempészek migránsokat juttattak volna át Görögországba, de a nagy hullámok miatt felborult, több ember halálát okozva ezzel.
A lebukott társai nyomták fel.
Átverte őket egy embercsempész.
Kisebb utakon próbálkoznak.
Az elfogásokra öt budapesti helyszínen került sor, kihallgatásuk már megtörtént.
Köztük 4 gyerek is volt.
Nem jogerősen 3 év 3 hónapra ítélték a pénteken elkapott férfit.
Kábítószert fogyasztott az az orsztrák férfi, aki, hétfőn az autójában csempészett szírekkel együtt olyan súlyos balesetett szenvedett az M1-esen, hogy egyik utasa meghalt.
Korábban az osztrák rendőrség arra figyelmeztette őket., hogy Magyarországon embercsempészetért eljárást indíthatnak ellenük.
Elég hatásos képet címeztek az embercsempészet vádjától tartó Erdő Péter bíborosnak.
Az osztrák külügy közölte a hírt. Menekülteknek akartak segíteni, 5 év börtönt is kaphatnak.