A nagyon tudományosan hangzó fogalom valójában a melegek "meggyógyítását" célzó áltudományos gyakorlat neve.
Eddig a homoszexuális orientáció eleve kizáró ok volt a véradásnál, de a nemrég nyilvánossá tett új szabályok szerint már csak akkor nem adhatnak vért meleg és biszexuális férfiak, ha szexuális magatartásuk egyéb szempontból minősül kockázatosnak.
A kereset szerint az étteremlánc saját tulajdonú floridai egységeiben széleskörű volt a nők zaklatása.
Mindezt ráadásul a nőügyi minisztérium tanácsolta.
A válsághelyzetek, így a koronavírus-világjárvány, kihívást jelentenek. Az Európai Bizottság cselekvést tervez. Prioritások is lesznek.
Gui Minhait 2015-ben Thaiföldről hurcolták el, azóta időről időre letartóztatták. Most pedig kémkedés vádjával el is ítélték.
Majdnem mondtam valamit, de inkább visszafogom magam.
Embertelen eseteket tárt fel az Amnesty International.
Pedig a miniszterelnök konkrétan azt mondta, "konzultáltam is az igazságügyi miniszter asszonnyal, mondtam, egy fillért ne fizessünk".
Január 3-án, a Menyecske utcában okozott életveszélyes sérüléseket volt barátnőjének.
Mondta az észak-koreai külügyi szóvivő.
Korábban Magyarország ellenállásán bukott meg a tervezet, a mostani tárgyalás szerint viszont fél év múlva már utazási korlátozással és bankszámla-befagyasztással is sújthatja az EU a gazembereket.
A miniszter szerint a kölcsönös bizalmon alapuló párbeszéd gyengült és a kioktató hangok felerősödtek.
129 évig kellett várni rá, de az Országos Mentőszolgálat is megérkezett a múlt század hetvenes éveibe: egyszerre két nő teljesített szolgálatot egy mentőautóban.
Legalábbis kínai jogvédők szerint a holttest szeme, szája és füle is vérzett, és az arcát is sebek borították.