emberi jogok

Letartóztatták a volt barátnőjét megkéselő budapesti férfit

Január 3-án, a Menyecske utcában okozott életveszélyes sérüléseket volt barátnőjének.

Király András
bűnügy

"Az Egyesült Államok keservesen megfizet, ha bírálni merészeli Észak-Koreát az emberi jogok helyzete miatt"

Mondta az észak-koreai külügyi szóvivő.

Sarkadi Zsolt
külföld

Egységes emberi jogi szankciórendszerről állapodtak meg az EU külügyminiszterei

Korábban Magyarország ellenállásán bukott meg a tervezet, a mostani tárgyalás szerint viszont fél év múlva már utazási korlátozással és bankszámla-befagyasztással is sújthatja az EU a gazembereket.

Sarkadi Zsolt
külföld

Varga Judit: Uniós szintű problémát jelent a Magyarország elleni „politikai boszorkányüldözés”

A miniszter szerint a kölcsönös bizalmon alapuló párbeszéd gyengült és a kioktató hangok felerősödtek.

Herczeg Márk
POLITIKA

A hölgyek látványa kiváltott némi csodálkozást

129 évig kellett várni rá, de az Országos Mentőszolgálat is megérkezett a múlt század hetvenes éveibe: egyszerre két nő teljesített szolgálatot egy mentőautóban.

Király András
ÉLET

Agyonverhették a kínai rendőrök a letartóztatott ellenzékit

Legalábbis kínai jogvédők szerint a holttest szeme, szája és füle is vérzett, és az arcát is sebek borították.

Király András
külföld

Ferde szemmel néznek rájuk, ha az emberi jogokról tanítanak

Sok iskolában gyanúsnak számít, ha egy tanár az emberi jogokról akar beszélni a gyerekeknek. Pláne, ha ez azt jelenti, hogy romákról, melegekről vagy menekültekről tanítja őket. Vannak tanárok, akik az elutasító közeg ellenére is hajlandóak önszorgalomból képezni magukat, és részt venni egy ilyen témájú tréningen. Mi viszi őket erre, és hogyan lehet bevinni ezeket a témákat az iskolába?

444.hu
oktatás

Belehalt sérüléseibe az iráni futballszurkoló nő, aki a múlt héten felgyújtotta magát

Még márciusban kapták el, amikor férfinak öltözve próbált bejutni egy stadionba, ahova Iránban nem engednek be nőket.

Király András
külföld

Állítólag elengednék a szaúdi nőjogi aktivistát, ha letagadná, hogy kínozták

Legalábbis ezt állítja Luzsain al-Haszlul nővére. Al-Haszlult azért kampányolt, hogy a nők is vezethessenek.

Király András
külföld

Egy kicsit sem érdekli a kormányt, mi lesz a befogadott menekültekkel

A kormány célja, hogy “a gazdasági migránsok ne terjesszenek elő menedékjog iránti kérelmet kizárólag a jobb élet reményében”.

444.hu
POLITIKA

Kidobták a kenyai parlamentből a képviselőnőt a karonülőjével

Zuleika Hassan leadta volna a gyerekét a parlament gyerekmegőrzőjében, már ha lenne gyermekmegőrzője a parlamentnek.

Király András
külföld

Magukat "hazafinak" nevező homofób fiatalok rongáltak plakátokat Budapesten

Dokumentálták is akciójukat, amivel a szerintük "agresszív LMBTQP+" kampányt folytató Coca-Cola ellen tiltakoztak.

Király András
POLITIKA

Tavaly 164 környezetvédőt gyilkoltak meg a világban

Olyanokat, akik bánya-, erdőipari és mezőgazdasági vállalatokkal szemben próbálták védeni földjeiket.

Király András
külföld

Egy kanadai transz nő emberi jogi bírósághoz fordult 16 kozmetikus ellen, mert nem voltak hajlandók legyantázni a heréjét

Ez egy nagyon kemény világ.

Herczeg Márk
jog

Nicki Minaj a kritikák hatására lemondta szaúdi fellépését

A női jogok és az LGBT közösség iránti elkötelezettségére hivatkozott így, utólag.

Király András
külföld