Egészen pontosan azt írta egy nyílt levélben, hogy a kínai elnök nem gonosz, csak nem igazán okos, ezért le kellene mondania.
Pedig egy másik bíróság tavaly alkotmányellenesnek. A világ hét legfejlettebb gazdasága közül Japán az egyetlen, ahol nem engedélyezett a melegházasság.
„Kína az emberi jogok fejlesztésének gyakorlatában megőrizte saját jellegzetességeit, amelyek kiemelkedő hagyományos kultúrájában gyökereznek, és a világ fejlett ideológiáira épülnek.”
Aktivistákról gyűjtöttek információkat. Kína washingtoni nagykövetsége szerint mindez kitaláció.
A 83 éves Alberto Fujimorit 25 évre ítélték az emberi jogok megsértése miatt.
És csak egy Kína van.
Az oslói tárgyalásokon a tálibok tízmilluárd dollárnyi befagyasztott afgán vagyon felszabadítását, a nyugatiak a női és emberi jogok helyzetének rendezését remélik, miközben Afganisztánban humanitárius katasztrófa fenyeget.
Dunja Mijatovic nyilatkozatott tett közzé.
Az orosz legfelsőbb bíróság a Memorial bezárását a „külföldi ügynökökre” vonatkozó törvény alapján rendelte el.
90 éves volt.
Ramzan Kadirov 22 éves lánya halmozza a sikereket, idén ősszel kulturális miniszter lett belőle.
A francia elnök zárásként azért a szexuális kisebbségek jogaival kapcsolatos aggodalmairól is beszélt.
A NOB székházánál tiltakozva szólítottak bojkottra a pekingi téli olimpia ellen, Kína kisebbségeket elnyomó politikája miatt.
A tálib kormány azt szeretné, hogy a humanitárius kérdéseket válasszák el a politikától, és hogy oldják fel a bevezetett szankciókat
A fellebbviteli bíróság elutasította a kormány fellebbezését, érvényben marad a 2019-es döntés, amely alkotmányellenesnek mondta ki a homoszexualitás kriminalizálását.