emberi jogok

Találkozhat az ausztrál nagykövettel a kémkedés vádjával Irán legkeményebb börtönében tartott ausztrál-brit tudós

Kylie Moore-Gilbert sajtóértesülések szerint nagyon rossz fizikai állapotban van.

Neuberger Eszter
külföld

Brüsszelben nekimentek a fideszesek Kínának, Budapesten már nem

A párt EP-képviselői megszavazták, hogy minden Kínával kötött szerződésben ki kellene térni az emberi jogi kérdésekre is. Szél Bernadett rákérdezett a kormánynál, szót fogadnak-e.

Magyari Péter
POLITIKA

A Facebook, a Google és a Twitter egyelőre szembeszegült Kínával

Az új hongkongi nemzetbiztonsági törvény miatt, mely alapján akár gondolatbűnökért is elítélhetnek bárkit, ideiglenesen felfüggesztették felhasználóik adatainak kiadását a helyi hatóságoknak.

Király András
külföld

Úgy tűnik, hogy az orvosi védőeszközök gyártásakor elfeledkeztek az emberiség egyik feléről

Miközben a koronavírus alapvetően veszélyesebb a férfiakra, mint a nőkre, az egészségügyi dolgozók körében sokkal több nőt, mint férfit fertőzött meg. Ennek köze lehet ahhoz, hogy a védőfelszereléseket szinte kizárólag férfiakra tervezik.

Király András
Egészségügy

A melegekre és a transzokra is kiterjesztette a munkahelyi diszkrimináció tilalmát az USA legfelsőbb bírósága

Maga a döntés inkább csak időszerű volt - 2020 van, hahó! -, ráadásul létező jogszabályból vezette le a diszkrimináció tilalmát. A meglepetés az, hogy még egy Trump által kinevezett főbíró is megszavazta, így 6:3 arányban támogatta az LB az ítéletet.

Király András
külföld

Közép-Amerikában elsőként Costa Ricában legalizálták a melegházasságot

Mától házasodhatnak az azonos nemű párok.

Király András
külföld

Betiltották Németországban a fiatalkorúak reparatív terápiáját

A nagyon tudományosan hangzó fogalom valójában a melegek "meggyógyítását" célzó áltudományos gyakorlat neve.

Király András
külföld

2020-ban már nem diszkriminálják a meleg és biszexuális férfiakat a véradásnál

Eddig a homoszexuális orientáció eleve kizáró ok volt a véradásnál, de a nemrég nyilvánossá tett új szabályok szerint már csak akkor nem adhatnak vért meleg és biszexuális férfiak, ha szexuális magatartásuk egyéb szempontból minősül kockázatosnak.

Király András
POLITIKA

Csoportos pert kezdeményeztek a McDonald's ellen Floridában a szexuális zaklatások miatt

A kereset szerint az étteremlánc saját tulajdonú floridai egységeiben széleskörű volt a nők zaklatása.

Király András
külföld

Elnézést kért a maláj kormány, amiért azt tanácsolta a nőknek, hogy ne zsémbelődjenek férjükkel a karanténban

Mindezt ráadásul a nőügyi minisztérium tanácsolta.

Király András
külföld

Koronavírus idején is őrködik az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság felett az EU

A válsághelyzetek, így a koronavírus-világjárvány, kihívást jelentenek. Az Európai Bizottság cselekvést tervez. Prioritások is lesznek.

Uj Péter
külföld

Tíz évre bebörtönöztek egy hongkongi könyvkereskedőt Kínában

Gui Minhait 2015-ben Thaiföldről hurcolták el, azóta időről időre letartóztatták. Most pedig kémkedés vádjával el is ítélték.

Király András
külföld

Hiller István támogatja, hogy legyen nő társelnöke pártjának, mert "ráció mellett szükség van érzelmekre is"

Majdnem mondtam valamit, de inkább visszafogom magam.

Király András
POLITIKA

Szaúd-Arábia különbíróságon csap le a nemkívánatosakra

Embertelen eseteket tárt fel az Amnesty International.

Szurovecz Illés
külföld

Völner szerint Orbán jogszabályváltozást kért, nem pedig azt, hogy ne fizessék ki a megítélt kártérítést a raboknak

Pedig a miniszterelnök konkrétan azt mondta, "konzultáltam is az igazságügyi miniszter asszonnyal, mondtam, egy fillért ne fizessünk".

Király András
POLITIKA