emberi jogok

Bíróság elé állították a kínai aktivistát, aki butának nevezte Hszi Csin-pinget

Egészen pontosan azt írta egy nyílt levélben, hogy a kínai elnök nem gonosz, csak nem igazán okos, ezért le kellene mondania.

Csurgó Dénes
külföld

Alkotmányosnak ítélte egy japán bíróság a melegházasság tilalmát

Pedig egy másik bíróság tavaly alkotmányellenesnek. A világ hét legfejlettebb gazdasága közül Japán az egyetlen, ahol nem engedélyezett a melegházasság.

Király András
külföld

Kína szerint álhír, hogy nem tisztelik az emberi jogokat

„Kína az emberi jogok fejlesztésének gyakorlatában megőrizte saját jellegzetességeit, amelyek kiemelkedő hagyományos kultúrájában gyökereznek, és a világ fejlett ideológiáira épülnek.”

Mészáros Juli
külföld

Az Egyesült Államok öt embert vádol azzal, hogy Kínának kémkedtek

Aktivistákról gyűjtöttek információkat. Kína washingtoni nagykövetsége szerint mindez kitaláció.

Kiss Imola
külföld

Mégsem engedik ki a börtönből a volt perui elnököt

A 83 éves Alberto Fujimorit 25 évre ítélték az emberi jogok megsértése miatt.

Fődi Kitti
külföld

A pekingi téli olimpia szóvivője szerint hazugság az ujgur kényszermunka

És csak egy Kína van.

Boros Juli
olimpia

Hatalomátvételük óta először tárgyalnak a Nyugattal a tálibok

Az oslói tárgyalásokon a tálibok tízmilluárd dollárnyi befagyasztott afgán vagyon felszabadítását, a nyugatiak a női és emberi jogok helyzetének rendezését remélik, miközben Afganisztánban humanitárius katasztrófa fenyeget.

Király András
külföld

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint a „gyermekvédelmi” népszavazás előítéleteket erősít és gyűlöletet kelt

Dunja Mijatovic nyilatkozatott tett közzé.

Gazda Albert
lmbtq

Oroszországban elrendelték az ország legrégebbi emberi jogi szervezetének bezárását

Az orosz legfelsőbb bíróság a Memorial bezárását a „külföldi ügynökökre” vonatkozó törvény alapján rendelte el.

Mészáros Juli
külföld

Meghalt Desmond Tutu dél-afrikai emberi jogi aktivista, Johannesburg első fekete püspöke

90 éves volt.

Szurovecz Illés
külföld

Az emberi jogok védelméért tüntették ki Ajsat Kadirovát, Csecsenföld elnökének lányát

Ramzan Kadirov 22 éves lánya halmozza a sikereket, idén ősszel kulturális miniszter lett belőle.

Gazda Albert
külföld

A környezetvédelemről és Ukrajnáról beszélgetett Áderrel Macron

A francia elnök zárásként azért a szexuális kisebbségek jogaival kapcsolatos aggodalmairól is beszélt.

Király András
POLITIKA

Két tibeti diák az olimpiai ötkarikához láncolta magát Lausanne-ban

A NOB székházánál tiltakozva szólítottak bojkottra a pekingi téli olimpia ellen, Kína kisebbségeket elnyomó politikája miatt.

Király András
külföld

Nők jogairól és humanitárius válságról tárgyalt az amerikai kormány a tálibokkal

A tálib kormány azt szeretné, hogy a humanitárius kérdéseket válasszák el a politikától, és hogy oldják fel a bevezetett szankciókat

Csurgó Dénes
külföld

Tényleg dekriminalizálják az azonos neműek párkapcsolatát Botswanában

A fellebbviteli bíróság elutasította a kormány fellebbezését, érvényben marad a 2019-es döntés, amely alkotmányellenesnek mondta ki a homoszexualitás kriminalizálását.

Király András
külföld