Első fokon egyikük három év fegyházbüntetést, másikuk két év börtönt kapott.
2022 óta bujkált, Európa egyik legkeresettebb bűnözőjeként került be az Europol médiakampányába.
A férfi nem tett vallomást, de indítványozták letartóztatását.
Európa legkeresettebb bűnözői között van két magyar férfi: egyikőjüket emberölés kísérlete, a másikat emberölés miatt körözik.
Szexuális erőszak kísérlete és emberölés kísérlete miatt indulhat eljárás kettejük ellen.
Többször lefújták gázspray-vel, mire végre leállította a szerszámot.
Miután nem sikerült, a kiérkező rendőröktől is megkérdezte, ki van-e biztosítva a fegyverük, mert meg akarja ölni az apját.
Súlyos fokú ittas állapotban, egy 11 cm pengehosszúságú konyhakéssel.
Csak a véletlenen múlt, hogy a nő nem halt bele a sérüléseibe.
A vádlott még a börtönből is folyamatosan zaklatta áldozatát, akit hamis váddal még fel is jelentett.
Azzal védekezett, hogy nem akarta megölni a nőt, nem zaklatni akart, hanem megbeszélni, és hogy nem ért a számítógépekhez.
„Dögölj meg, égjél meg!” – mondta a vád szerint a férfi, aki tagadja, hogy gyújtogatott volna az egykori szatymazi bakterházban.
Amikor egy járókelő rátalált a csecsemőre, már csak 26 fokos volt a testhőmérséklete.
Elrendelték a bűnügyi felügyeletét.
A nő a munkahelyén volt akkor, és a pult mögé bújva egy gázsprével próbálta ártalmatlanná tenni a támadót, aki dulakodni kezdett egy, az üzletben lévő férfival, és a puska elsült.