Az elkövető ellen hajtóvadászat indult.t
Az áldozat néhány lépés után összeesett, a kórházban belehalt a sérüléseibe.
Gondatlanságból elkövetett emberölés, testi sértés és tűzokozás miatt.
A 17 éves gyanúsított maga hívta a rendőröket.
A támadás indítéka egyelőre nem ismert.
Az ügyész szerint Frédéric Péchier-nek az áldozatok újraélesztésében való részvétele „csak egy célt szolgált: bűncselekményeinek elfedését”. Legfiatalabb áldozata 4, legidősebb 89 éves volt.
Köztük 15 rendbeli emberöléssel.
És a parlamenti képviselő nem a gyerekeket bántalmazó Szőlő utcai igazgatókat és gyerekfelügyelőket tartja bűnelkövetőnek.
A férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolták meg, életfogytiglanit kért rá az ügyészség.
Ugyanis tévesen tájékoztatták a tulajdonosokat arról, hogy az épületet felújító kivitelező cégnek makulátlan a múltja.
A volt egyetemi tanár öt évet kapott emberölésért.
A gázoló más miatt börtönben van, most emberöléssel is meggyanúsították.
A vádhatóság szerint a szökés-elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye csak így zárható ki.
A hét toronyházban pusztító tűznek a legutolsó adatok szerint 151 halálos áldozata van, további 30 embert még eltűntként tartanak nyilván.
Bambuszállványokon terjedtek a lángok a szegények lakótornyaiban, emberöléssel gyanúsítják a felújítások felelőseit.